Az MSZP váltja meg Kádár sírhelyét

2014. február 9. 16:15
Idén, Kádár János halálának huszonötödik évfordulóján jár le az MSZMP-főtitkár sírhelyének fennmaradási szerződése. A temető felszámolja a parcellát, hacsak nem fizet valaki annak meghosszabbításért. Élő hozzátartozója nincs Kádárnak, az MSZP azonban megváltja Kádár és felesége sírját.

1989. július 14-én temették el Kádár Jánost a Fiumei úti temetőben, idén lesz ennek huszonötödik évfordulója. Moldova György író kiderítette: ha senki nem hosszabbítja meg a sírhely fennmaradási szerződését, a temető felszámolja a parcellát, melyben az MSZMP-főtitkár és felesége nyugszik. Moldova szerint nem vetne jó fényt egyik politikai oldalra sem, ha senki nem fizetné ki, ezért megkereste az MSZP-t, tegyenek valamit az ügyben.

A Bors úgy tudja, az MSZP kész kifizetni a 800 ezer forintot a sírhelyért. A lap megkereste a Kádárral kampányoló Munkáspártot is az ügyben, Thürmer Gyula azt mondta, ők csak akkor fizetnék ki a pénzt a temetőnek, ha minden kötél szakad.

A bulvárlap szerint bármennyire is vitatott Kádár szerepe a magyar történelemben, egy ilyen sír gondozása és fenntartása a Boross Péter elnökölte Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságra tartozik. A volt kormányfő elmondta, ő személy szerint meghosszabbítaná a szerződést, és védetté tenné a síremléket, ám a döntést a testületnek kell meghoznia.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Moldovának is lehetne ahhoz adománya!!!!

Nem tudom, hogy van-e arra lehetőség, hogy az ilyen embernek örökre megváltsák a sírhelyét?

Az tudnivaló volt, hogy nem volt számottevő hagyatéka a Kádár házaspárnak.
Talán az egyetlen volt a szocialista pártvezetők között akineknem volt vagyona.

Nyugodjon békében!

2014. április 6-ra gondolsz?

"Hasztalan kutatott annak idején a rendőrség Kádár János sírrablói után. Mi megtudtuk, hogy az MSZMP egykori főtitkára, majd elnöke Fiumei úti sírkertből 2007-ben ellopott koponyája Németországban található."
http://www.borsonline.hu/cikk...

Tessék, mondja el már valaki, ha nem Kádár János sírjáról lenne szó, hanem egy egyszerű emberé, akkor is felszámolnák a sírt?

"Igen felszámolják, ha senki nem fizet érte."

Ez azt jelenti, hogy magyar ember még halála után a porai sem talál nyugalmat magyar földben. Ez nagyon nem jó.

Miért hír egyáltalán az, hogy az MSZP megújíttatja Kádár sírját?
Tegyék. Ki a fenét érdekel?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés