Kormányváltás nélkül nincs jövő

2014. január 11. 17:42

Szabó Tímea
Szabó Tímea blogja
Orbán rendszerében nem virágozhat a zöld politika, nem erősödhet meg a szociáldemokrácia, nem újulhat meg a baloldal, nem emelhetjük vissza a társadalomba a rendszerváltás veszteseit.

Ebben a pillanatban is sok szobában, buszmegállóban, szórakozó helyen beszélgethetnek emberek az ellenzéki összefogásról. Sok elvárás fogalmazódik most meg a politikusokkal szemben. Tudjunk a feladatunkat. Mindenkinek jár egy igazságos Magyarország, azok is részesei a hazának, a politikai közösségnek, akiket Orbán rendszere kitaszított és az út szélén hagyott. Nem holnap, nem egy év múlva és nem négy év múlva, hanem most várnak segítségre az üldözött hajléktalanok, a vegzált újságírók, az éhező százezrek, a rendszerideológiává emelt szoft-hungarizmus által megfélemlített romák, a jogfosztott nyugdíjasok, a kiszolgáltatottságba taszított munkavállalók, a jövőjüktől megfosztott gyerekek, a központi terrornak alávetett tanárok, közszolgák, a konyhába száműzött nők, a kisemmizett gazdák és a jogfosztott és létbizonytalanságba taszított csoportok hosszú sora. Tudjuk a feladatunkat, és éppen ezért harcoltunk keményen, amikor a szocialistákkal kötöttünk program-alapú megállapodást. Sok mindenben nem értünk egyet, de alapvető kérdésekben igen, és tudjuk, hogy nincs megújulás kormányváltás nélkül. Orbán rendszerében nem virágozhat a zöld politika, nem erősödhet meg a szociáldemokrácia, nem újulhat meg a baloldal, nem emelhetjük vissza a társadalomba a rendszerváltás veszteseit.

Az Együtt-PM megállapodást kötött a szocialistákkal a kormányváltás érdekében egy olyan program alapján, mely az elmúlt huszonhárom évben először ad arra jó esélyt, hogy 2014-ben egy progresszív, újbaloldali, zöld és szabadelvű elemekből épített programmal győzzük le az avítt, autoriter és az európai konzervativizmustól is messze eltávolodott Orbán-kormányt. A szocialistákkal kötött megállapodás továbbvitte az Együtt-PM szövetség és tagjainak szellemiségét, és garanciákat biztosított arra, hogy az elmúlt huszonhárom évből kiábrándult bizonytalan szavazóknak is politikai otthont nyújthatunk.  Sokan próbálják relativizálni ezt a megállapodást. Holott most a feladat, hogy teljes erővel támogassuk a kormányváltó szövetséget, mely nem Orbánék stadionépítésében érdekelt, hanem gyermekszegénységi programokban, esélyegyenlőségre alapuló oktatási rendszerben, és a „47 ezer forintból is meg lehet élni” szociálpolitikája helyett az embereknek méltóságukat és megélhetésüket visszaadó politikát kínál.

Nem azért működünk együtt Orbán leváltására, mert Orbán Orbán. Azért, mert az Együtt 2014-gyel majd a szocialistákkal kötött megállapodás elvei és üzenetei egy olyan jövőkép alapját adják, mely a jelenlegi rendszernél szebb, jobb és igazabb: büszkénk lehetünk erre az ígéretre. Ahogy egyre többen hallják majd az egységes ellenzék üzenetét, látják, hogy az ellenzék vezetői képesek voltak rövid távú céljaikon felülkerekedni, úgy egyre többen lesznek az aktív kormányváltó szavazók, s áprilisra elegen leszünk a döntő lépéshez. Ez a feladatunk, és ezért megyünk előretekintve tovább a 2012 októberében megkezdett úton, tovább, az áprilisi kormányváltásig. Mert a kormányváltás hitelesít. Mert kormányváltás nélkül nincs jövő.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 114 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez az "és?" Tímea?

Aszongya Orbán rendszerében nem újulhat meg a baloldal! Ugyan miért? Orbán egy gigantikus elektronyos meggátlóval meggátolja??

Hogy a baloldal képtelen megújulni az végképp nem Orbán sara, Tímea úrhölgy.

"Tudjuk, merjük, tesszük" újratöltve?
Nem kérünk belőle.

Így van imres. A krumplileves, legyen krumplileves. A szar meg legyen szar. Semmi szükség az ideológiára.

Timike!
Az a jövő mi lenne???????

Az újra együtt MSZP-nek mi lesz a programja?

Hogyan, mi áron valósítaná azt meg?

Erről kellene már beszélni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kösz, tényleg.
Keverem ezt a sok nagyszerű és nagy jövő előtt álló politikust. (Már majdnem némbert írtam.)

"Orbán rendszerében nem virágozhat a zöld politika, nem erősödhet meg a szociáldemokrácia, nem újulhat meg a baloldal,..."

A múlt héten még "bolsevik" "kommunista" volt Orbán!
A "baloldal meg hetente hol megújul, hol összefog,újabbnál újabb "együttesek" alakulnak hahoták és fodros liberálisok jelentek meg, én már nem is bírom követni, ki kivel hogyan és hányszor, rántottával vagy libacombbal.
Kisasszony, Ön hol él?

Meglehet, hogy sokan elbizonytalanodtak a Fidesz pár húzásától, de józan itélettel bíró emberekben a kétségek azonnal eloszlanak a Timikefélék szájából áradó határtalan butaság és
gátlástalan hazudozás hallatán.
Ezeknél a megnyilatkozásoknál el sem képzelhető ütősebb kampány a Fidesz mellett.

Gyurcsany Bajnai lenne a jovo?

Elottunk a mult?

Rossz hirem van, arrol ami most osszeallt, mar egyszer megmondtak a valasztok (2/3-al) hogy inkabb a fidesz.
Donteni kellett jobb-e ezeknel a fidesz, es jobbnak bizonyult.

Most miert is jo nektek megismetelni a 2010-es buktat?

Sorstalanság, jövőtlenség, és Timea nem pentyeg többet a Parlamentben - valahogy csak kibírjuk

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés