Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Harmadnapra már semmi nem maradt az egy palacknyi borból. Ebből a fajtából ilyen bort kell produkálni.
„Hogy mennyire olaszrizling? Na, az ilyen boroknál teljesen mindegy a fajta, a fajtajelleg. Egyáltalán, mi az a fajtajelleg? Jelentse azt, hogy ebből a fajtából ilyen bort kell produkálni. Legalábbis a dörgicsei Rambo számára mostantól ez a kötelező minimum.
2. nap: A magasabb hőmérsékletnek köszönhetően illatfelhő: virágok (orgona, plusz egy kis orchideás bujaság), mineralitás, fűszeresség. A szerkezet szerencsére majdnem teljes pompájában feltárulkozik: a kortyot a különleges textúra uralja, jó savakkal, klassz fűszerességgel. Élénkség, vibrálás, figyelemfenntartás. Hűvösebben nekem jobban tetszik, de szobahőmérsékleten is klassz.
Harmadnapra már semmi nem maradt az egy palacknyi borból. Annyi feltétlenül megjegyzendő, hogy a bor töménysége nem extrém terméskorlátozás eredménye (1-1,5 kilogramm szőlő/tőke), hanem a gazdag talajnak köszönhető. A kitűnő végeredményt vélhetően segítette a nagyon lassú erjedés, a tétel még télen is forrt, hasonlóan az idei olaszrizlinghez.”