Az október 23-ai ünnepi rendezvény szándékos megzavarása felőrölte a tárgyalásokhoz szükséges minimális tárgyalási alapot, a kormányváltó szövetség pártjai ezért nem mennek el újabb egyeztetésre és nem nyitják újra megállapodásukat – közölték azután, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nyílt levélben kérte az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás felülvizsgálatát Mesterházy Attilától és Bajnai Gordontól. A kormányváltó szövetség kibővítésére a részt vevő pártok tisztességes és reális javaslatot tettek. Gyurcsány Ferenc a csatlakozási lehetőséget elutasította – olvasható a közleményben, amely szerint az MSZP és az Együtt-PM a választásig már csak a választók megszólítására, Orbán Viktor kormányzásának ellenőrzésére és az ellenzéki alternatíva felmutatására fordítja energiáit.
A nemzeti ünnep óta eltelt idő jól mutatja, „mekkora öngól volt a közös ellenzéki ünnep taktikai megfontolásokból és hatalomtechnikai okokból történő megzavarása” – írták, megjegyezve: az ellenzék újra belső ügyeivel traktálja a változást akaró polgárokat ahelyett, hogy például „Orbán Viktor kirekesztő, magyart a magyar ellen uszító, polgárháborús beszédére” hívnák fel közösen a figyelmet. „A kormányváltó szövetség eltökélt abban, hogy túllép ezen a szakaszon és energiáit arra fordítja, hogy megszabadítsa Magyarországot az Orbán-rendszertől” – közölték. Véleményük szerint az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás „erős talapzata lesz 2014 tavaszán annak a széles – a mai bizonytalanokat is magába foglalni képes – választói koalíciónak”, amely leváltja az Orbán-kormányt.