Ki védi meg a magyar embereket?

2013. július 22. 14:39

Fodor Gábor
Fodor Gábor blogja
2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, – akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is.

„»Kádár János kiválónak tartja Magyarország és a Közös Piac együttműködését a gazdaság területén, nehezményezi ugyanakkor, hogy a tőkés országok a Szabad Európa rádión keresztül megpróbáltnak beavatkozni belső ügyeinkbe.« Ha elővesszük a Magyar Nemzet hetvenes években kelt számait, csak a nevek miatt kelthet gyanút, hogy nem a tegnapi újságot olvassuk. Orbán Viktor úgy beszélt a minap tartott nagyköveti értekezleten, mintha az egykori főtitkár tartott volna expozét. Szerinte a »kemény témákban« azaz a gazdaság és a védelem területén minden a legnagyobb rendben van, tehát nem érti, hogy a »puha témák« - értsd: az emberi és politikai jogok, a kisebbségek, a sajtószabadság, a hatalmi ágak szétválasztása - kapcsán miért avatkoznak bele a nemzetközi szervezetek és nyugati országok a dolgunkba.

Sokan elemezték már a beszédét, rávilágítva, hogy a gazdaság állapotáról mondott megállapításai, akárcsak a Wall Street Journal-nak adott helyzetértékelésének számadatai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Arról már kevesebb szó esett, hogy az uniós tagság mellett kizárólag gazdasági érveket hozott fel. Ez tűnik fel a választópolgároknak sürgősséggel kiküldött miniszterelnöki spamben is: »Az Európai Unió kénytelen megszüntetni a hazánkkal szemben 2004 óta folytatott túlzott-deficiteljárást. Ezután minden uniós forráshoz hozzájuthatunk, ami a magyaroknak jár. Ez azt jelenti, hogy Magyarország egy fontos csatában győzött.«

Hogy az Európai Unió egyben értékközösség is lenne, amelyhez mi is csatlakoztunk, a Létező Nemzeti Együttműködésben nem történik említés. Fizessetek, ruházzatok be, de »belső ügyeinkbe« nem szólhattok bele: ismerős érvek negyven évvel ez előttről. Pedig van egy óriási különbség 1973 és 2013 között. Az EU már régen nem az a Közös Piac, amivel még Kádár János is ideológiamentesen együttműködhetett, - amikor Orbán lopakodó föderalizmusról beszél, akkor annak a félelmének ad hangot, hogy egyszer számon kérik rajta az európai liberális alapértékek feladását.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nocsak! A lányos képű szépfiú is megjelent. Mennyire hiányzott! ;-)

:D
Azt szeretnéd, ha eléd állna. Csak nem?!

Ő a zászló nyelét fogta. :-)

Nem késte le a vonatot. Most is tehervonaton közlekedik. Pontosabban terhelt vonaton.

Az emberek 83,76%-a szavazott igennel valamire, amiről fogalma sem volt, csak beledöngölték az agyába, hogy a nyugathoz tartozni főnyereményt jelent.

Mi változott azóta? Kinek lett jobb az élete? Ki mondhatja el, hogy jobban él, amióta az EU tagjai vagyunk?

Szükség volt egy új, szabad piacra, ezért vettek be minket. Ez egyértelmű, hiszen az EU nem jótékonysági intézmény. Most, amikor már gazdaságilag gúzsba kötöttek, a gondolkodásunkat is át akarják alakítani. Ez már nem a 2004-es EU.

Igaza van Orbánnak, hogy lopakodva át akarják írni a csatlakozásunkkor érvényes szabályokat. Mert az önálló gondolkodás nem fér bele ebbe a "szövetségbe".

Nem kell minket megvédeni Gabika! Ahogyan megvédtük magunkat tőletek 2010-ben, ugyanúgy megvédjük magunkat mástól is. Ha kell, az EU-tól is.

"Fizessetek, ruházzatok be, de »belső ügyeinkbe« nem szólhattok bele: ismerős érvek negyven évvel ez előttről"

Így van, mi ezzel a gond? Fizetjük amit fizetnünk kell, megkapjuk, ami a szabályok szerint jár, de az alkotmányunk, a berendezkedésünk ránk tartozik. Nem kötelezhetnek, hogy liberálisok legyünk.

Különben is mi az a liberalizmus? Hol tudtak választást nyerni, kormány alakítani, hol kaptak 10%-nál többet? Egész Európában a szocialistákon élősködve léteznek, akár csak nálunk.

:D

Nézd te nem ismered az érvelésük teljes tárát. Amennyiben ismernéd ilyent nem írnál le. Aki nem szavazott az a többség mellett szavazott. Ilyen értelemben a többség az volt, aki a csatlakozás mellett szavazott, s amennyiben a kettőt összeadjuk, akkor a 83,76%-os arány máris megvan.

Nos, mit szól hozzá, ugye milyen jól érvelek? ;-)

Juj, de indiszkrét kérdést teszel fel! Teljesen belepirultam. :-)

Hogyan kérdezhetsz ilyent; Különben is mi az a liberalizmus?
Neked nem evidens, hogy több libát, lehetőleg jó kövéret, s majd elfejtenek érte fizetni. Ez a liberális kemény forint.

Ki védi meg? Hát "ejrópasegíccs"!

"2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, – akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is."

Ekkora pofátlan hazugságot is csak egy liberális mondhat. Ezt, így utólag belemagyarázni, hát ehhez pofa kell. De Fodor Gábornak van, jó vastag bőrrel.

A bécsi cukrászdanyitásról hazudoztak - én ennek a plakátnak a hatására szavaztam nemmel. Felháborított, hogy ennyire hülyének néznek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés