MNO: Reding Magyarország ellen ármánykodik

2013. június 18. 11:38
Az MNO szerint Viviane Reding a Bilderberg-konferencián arról biztosította társait, hogy illegitimnek fogja beállítani a jövő évi magyar választások eredményét.

Viviane Reding a Bilderberg-konferencián biztosította a résztvevőket, hogy gyengíteni fogja a jövő évi magyarországi választások eredményének legitimitását – írja a Magyar Nemzet egy meg nem nevezett olasz EB-tisztviselőre hivatkozva. A lap szerint az Európai Bizottság alelnöke már olyan nem kormányzati magyar szervezetekkel is egyeztetett, amelyeket az Egyesült Államokból támogatnak, és amelyek jövőre azt tervezik, hogy a „szavazófülkék fölé helyezett, rejtett kamerákról” fognak jelentéseket kiadni.

A Magyar Nemzet szerint Reding biztosította a Bilderberg-konferencián résztvevőket, hogy intenzívebb külföldi médiakampány lesz, mely azt fogja sugallni, hogy a szavazók nem merik a fülkékben kifejezni akaratukat. Mint a lap hozzáteszi: Reding szerint ebben segíteni fog Bajnai Gordon is, aki a társadalmon uralkodó félelem „tudatosításában és alátámasztásában” fog szerepet játszani.

Összesen 166 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Redingtől és Szendécskétől minden kitelik. Még ez is.

"Rémding" mama okoskodjon csak azon, hogy miképpen tudják egyben tartani a magyar választásokig az Uniót.

a spanyoloknál meg a portugáloknál nagyon nagy baj van

annyi pénz itt soha nem lesz már mint ami a görögök (német bankbetétek) kimentésére elment

ezek a világ nagy dolgai, amit kitűnően lehet leplezni egy kis demokráciaféltőnek álcázott ármánykodással

Minden idők legelmebetegebb választása elé nézünk.

Szerencsére ennek a gyenge viccnek nincs semmi valóságalapja.

Hagyjon már Kubatovval, nem érdekel. Tessék nagy tábort szervezni, meggyőzni az embereket az igazukról. Elsöprő erejű népakarattal szemben mindenféle lista vagy választási törvény smafu.

Válaszok:
lavor | 2013. június 18. 12:27

Csúcsra járatod a cinikus balfaszkodást.

Hogyne.
A Fidesz tehet arról hogy balfék az ellenzék.

Be van már készítve 600 féle forgatókönyv a vereség megmagyarázására.
Olyan forgatókönyv nincs, hogy a vesztes sportszerűen elismeri a győztes sikerét - ezt a fajta viselkedést nem sikerült átvennünk a mesés nyugattól.

Akkor meg még nagyobb balfék.

Gondolom állításodat szakmai érvekkel is alá tudod támasztani.

Hát gondoltam segítesz.
Csütörtökön vizsgázom alkotmányjog II.-ből és egyelőre nem találtam semmi aggályosát a jelenleg hatályos Vjt-ben.
Na, a kötelező személyeskedést letudtuk, jöhet az érdemi rész.

Feltételezem azért lett módosítva, mert nem felelt meg bizonyos alapelvi követelményeknek, nem?
:D

No, csak várja ki a végét. Aztán majd foghatja a fejét(agy híján)

@bigyomail
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hj..
Semmi antidemokratikusat nem találok benne.
Gondolom a legfőbb probléma, (ahogy egyébként minden országban - még a demokratikusakban is) a választókerületek beosztásával van.
Gondolom ti azt feltételezitek hogy a Fidesz majd úgy osztja fel ezeket, hogy az neki jó legyen (hülye lenne nem így csinálni), viszont én ezzel nem tudok mit kezdeni, mivel a választókerületek manipulációja nem egy egyedi, csak az országunkra jellemző eset.
Ahogy arra is csak feltételezéseink lehetnek (listák hiányában:P) hogy ki melyik pártra fog szavazni.
Ide nekem a kettest!

Tudja a halál.
Inkább megpróbálkozom jövőre:(

Az árvíz következtében csökkent az állatállomány.

Mikor vett részt Martonyi a Bilderberg csoport szeánszán? Ezt mikor álmodtad meg?

Vagy a mindenki által állítólag lesajnált kormány külügyminisztere hivatalos Kissinger és Brezinsky mellé?

Amióta Charles Gati kifejtette, hogy az Orbán kormányt akár antidemokratikusan is el lehet távolítani, akár polgárháborút is ki lehet robbantani, amióta külföldi balliberálisok nyíltan felkelésre szólítanak fel, azóta nem látok okot arra, hogy kételkedjek a Redingnek tulajdonított kijelentésben. Egész eddigi viselkedése alátámasztja, hogy mondhatott ilyent.

Válaszok:
Berecskereki | 2013. június 18. 14:08

:D
Mikor, mikor?! Mindig. Ő a titkos választott Bilderberg király. HattoryHanzo a postás, ezért tud mindent. ;-)

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

:D
"Virág elvtárs"? Miért beszélsz virág nyelven? Nem mered leírni a valódit? Nyugodtan írjad le; Szegfű Móricka elvtárs. Ennyit megérdemel.

Reding egyik munkatársa terjesztette, hogy a Fideszt kizárják a Néppártból. Ez konkrétum.

Ez a szerencsétlen nő Barroso utódja akar lenni, de ez a szocik és liberálisok nélkül nem megy. Bármit megtesz, hogy kegyeiket elnyerje, többek között vezércsahos az ellenünk folyó hadjáratban.

Mondhatta, hogy mindent elkövet, hogy illegitimnek látszódjon a választás eredménye, eddigi tevékenységével abszolút összevág. Meg Bajnaival is, aki pár napja kezdte mondogatni, hogy félnek, és még a szavazófülkében is félni fognak az emberek.

Összevág a nyugati értelmiségiek lázadásra buzdító levelével, Charles Gati ötletével Orbán akár antidemokratikus úton, netán polgárháborúval történő eltávolítására. Összevág a velünk való, kettős mércés kötözködéssel.

Ne legyél már annyira álnaiv, amilyennek mutatod magad.

Most vagy olyan hülye a kormánynál mindenki hogy házhoz mennek a pofonért, vagy tényleg van valóságalapja ennek az egésznek.
Véleményem szerint van valóságalapja, hisz az EU-nak is sokkal kényelmesebb lenne egy engedelmes palotapincsi kormány, mint a jelenlegi, és hát miért ne tenne azért hogy ez így legyen, simán megteheti és meg is teszi (persze nem fognak minden szakmainak álcázott politikai vélemény után sajtótájékoztatót összehívni hogy elmagyarázzák az 1biteseknek hogy ez azért volt mert nem szimpi a kormány - pedig ez egyébként ilyen kurva egyszerű).
Bár már most látom hogy amilyen pancserek gyülekezete ez a kormány, pofonba szaladás lesz a vége.

Úgy mondták annak idején, hogy Hammarskjöldnek az agyára ment az ENSZ főtitkárság. Nem lehetünk biztosak benne, hogy az Európai Bizottság mentes-e az ilyen esetektől.

Itt nem az a lényeg hogy mi igaz és mi nem, hanem az, ahogyan azt tálalják - mert az fog beleivódni az emberek fejébe.
A kormány iszonyat béna tálalásban, így pofon lesz a vége.

Reding a gyenge láncszem?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés