Bocs, hogy élünk?

2012. november 16. 19:29

Stumpf András
Heti Válasz
Az egész újbajnaizmus jövője múlhat a zöldbal döntésen.

„Az egész újbajnaizmus jövője múlhat a zöldbal döntésen. Hogy ugyanis tárgyalnak, haverkodnak, cimbiznek, tehát lebegtetik az Együtt 2014-gyel való összefogás lehetőségét, vagy határozottan nemet mondanak rá, ahogy például a minap tette azt a 4K! nevezetű, LMP-szövetséges punkegyüttes.

Ez sem önmagában fontos persze, hanem azért, mert kivételes érdekegyezés van az LMP és a szocialisták között. Ha előbbiek tisztán, érthetően, határozottan elküldik Bajnait, úgy a szocik is hátradőlhetnek és azt mondhatják: drága válságkezelő, mi örömmel mentünk volna, de még az LMP-t sem sikerült meggyőznötök, komolytalan ez az egész, hagyjátok hát ránk a baller ellenzék szerepét, ránk, akik egyébként kitartottunk akkor is, amikor ti kushadtatok. Ha az LMP nem hajtja most el az Együtt 2014-et, akkor viszont a szocikon is választói nyomás lesz, akkor önző érdekből, aljas indokból elkövetett, ellenzéket megosztó, azaz Orbán-párti politikaként tűnhet fel a távolmaradásuk.

Az LMP döntése persze csak látszólag nehéz. Jól hangzik ugyan, hogy Orbán leváltásához kell az összefogás, ezért »történelmi felelősségük« a tárgyalás Bajnaival (ország érdeke, történelmi felelősség, SZDSZ, 1994). Lehet persze, hogy Jávor Benedek szintén csupán hű pártérdekből tesz ilyen nyilatkozatokat, hogy ő is trükközne csupán a lebegtetéssel. Azaz: megjátsszák, hogy nyitottak, aztán amikor Bajnaiék beleállnak a földbe rendesen, szintén széttárják a karjukat és maguk hozzák létre a csodálatos Új Pólust. Szép gondolat, a baj csak az, hogy megvalósításának nulla az esélye. Amint az LMP beáll a nagy összefogásba, egyszerűen eltűnik. Minthogy identitása sem lesz többé, ő maga sem lesz. Egy-két tárca kinézhet egy-két társutas zöldnek, de ennyi. Az is csak akkor, ha nyer egy Bajnai vezette formáció - ami szintén és erősen kétséges.

A másik út az egyértelmű nem útja. Nem bonyolult döntés, tényleg, hiszen az antiorbánizmuson túl a pártnak tartalmilag semmi köze Bajnai politikájához. Azok a közkeletű tévedések pedig, amelyek szerint az LMP lenne a hibás, ha külön indulna, ezáltal megosztaná az ellenzéki szavazatokat, és így Orbánt segítené győzelemhez, akármilyen közkeletűek is, mégiscsak tévedések.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Továbbra is hajtogatom: az lmp-nek a fidesszel kell koalicíóra lépnien 2014ben.

Ti meg azt nem értitek, ha az folytatódik amit Bajnai, Kuncze, Mszp, Gyurcsány képviselt akkor valóban lehúzhatjuk a rolót!!!!!!

Nem érted, mi? Ha meg érted, még rosszabb vagy.

Szerintem is!
Ha az álbaloldalhoz csatlakoznak akkor végük!
Egyedül kell megvívniuk 2014-et.
Utána a Fidesz nem a Jobbikkal hanem velük lép koalícióra.

Így igaz, ennyi.Ha HSL erősködik, el kell magyarázni neki.

Jó volna kicsit nagyobb távlatban gondolkodnod, mint a napi politikai szájtépés. Vannak hosszú távú politikai, nemzeti érdekek.
Mondjuk ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a magyarok nyugodtan éljenek együtt Magyarországon. Függetlenül attól, hogy az illető származása magyar, német, tóth, román, zsidó, vagy örmény. agy a kedvecetek. A piréz.

Biztos gyártana O. ellenségképet. Ettől még ki kell egyezni.
Szerintem a szadesz jőval mocsokabb ellenségképgyártó volt, mint Orbán, de ez megítélés kérdése. (Elég sokat lehet idézni a szadesz fasisztázásából, de szerintem nem tudsz Orbántól egyetlen antiszemita idézetet sem felhozni, ami ugye mégis a fasizmus kelléke volna.)
Ettől még Magyarorsuág érdeke a kiegyezés. Erre most az LMP-nek történelmi lehetősége van. Csak annyit kellene mondania, hogy nem kell Bajanai, mert ő nem a "közép", hanem a nemzeti oldalra állok.
Ez az én véleményem, a tied?

Hát igen, azt hiszem, hogy igaza van Orbánnak. Veletek nem lehet tárgyalni. Veletek szemben erőt kell felmutatni.
" HSL 2012. november 16. 20:45

3

@packó

szerintem puzsér 4 prezident"

Jó kis hozzászólás, mély gondokodásra mutat. Bartus már megolt? Gréczy?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés