Voltak történeteim

2012. szeptember 21. 8:55

Szálinger Balázs
Szabadság.ro
Nem tudom, hogy maga a színház a korábbiakhoz képest népszerűbb-e vagy sem, az viszont biztos, hogy a színházon keresztül a költészet igenis népszerűbb lehet. Interjú.

A ma esti ünnepi összejövetelen átadják a dramaturg céh által évente odaítélt Az évad legjobb magyar drámája díjat, amelyet idén – a dramaturgok titkos szavazása alapján – neked ítéltek oda Köztársaság című drámádért. Sokat sejtető címe van a darabnak, lehet tudni valami közelebbit róla? Vagy mindenki képzeljen hozzá a címhez, amit akar?

A huszonéves Iulius Caesar egyszer kalózfogságba esett, több történetíró is beszélt erről, ténynek is felfoghatjuk. Kiváltotta magát, és a legenda szerint olyan öntudatos volt, hogy a rabság ideje alatt szinte rendet tartott a kalózok között. A darabban a kalózvezérrel kerül szoros kapcsolatba, és sokat tanul tőle – amiket (sejteti a furfangos 21. századi szerzőcske) később használni is fog a nagypolitikában. Az alap persze az analógia: fiatalember egy rohadó köztársaságban. Nyilván a cím egyből vonzza az egyéb értelmezéseket, de ez teljesen természetes, főleg egy mai Magyarországon.

Ha jól értettem, akkor ez a dráma egyelőre csak a díjátadón »lát színpadot«, amikor is részletek hangzanak el a darabból.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón volt belőle felolvasószínház idén, Laboda Kornél rendezésében, ebből lesznek most részletek. Februárban mutatják be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, Telihay Péter rendezésében, majd, a tervek szerint, jövő szeptemberben Zalaegerszegen.

Véleményed szerint milyen a helyzete a magyar drámának napjainkban? Érdekli-e a közönséget a kortárs dráma?

A szépirodalom felől tudom csak megközelíteni. Nem tudom, hogy maga a színház a korábbiakhoz képest népszerűbb-e vagy sem, az viszont biztos, hogy a színházon keresztül a költészet igenis népszerűbb lehet. Verses darabról van szó, olyan versbetétekkel, amelyek akár verseskötetben is szerepelhetnek: a szegény, gyanútlan néző megveszi a jegyét, és akár »kellemetlen béka«, akár nem, megkapja a verset is. Egy teltházas előadáson például több embert tudok megszólítani versekkel, mint a köteteken keresztül.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés