Támogatná az iskolaköpenyt Hoffmann Rózsa

2012. augusztus 30. 12:06
Az oktatási államtitkár az InfoRádióban beszélt arról, hogy ésszerűtlennek tartaná a 62 év feletti pedagógusok kényszernyugdíjazását, hogy jövőre már egyáltalán nem támogatja az állam a jogász- és közgazdászképzést, és hogy ő maga támogatná az egyenköpeny bevezetését, de egyelőre nincs napirenden erről szóló javaslat.

Hoffmann Rózsa szerint ésszerűtlen lenne kényszernyugdíjazni az oktatásban a 62 év feletti dolgozókat. Az oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ő nem tud ilyen kormányzati szándékról, de ha mégis lesz kényszernyugdíjazás, akkor nyugdíj mellett kell őket visszaszerződtetni.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy egyelőre távlati cél az önfenntartó felsőoktatás, de évről-évre csökkenni fog az államilag támogatott hallgatók száma, a jogász és közgazdász képzést pedig már egyáltalán nem támogatja az állam jövőre. Hozzátette: a kormány nem vonul ki teljesen a felsőoktatás finanszírozásából, a közszférában elhelyezkedő jogász- vagy közgazdászhallgatók diákhitelét visszatéríti az állam. Hoffmann szerint az állami támogatások csökkentése nem hat a társadalmi mobilitás ellen, mivel a Diákhitel II-t a szegényebb családok is bátran felvehetik.

A politikus megjegyezte, hogy a pedagógusképzésben azt javasolják a kormánynak, hogy tartsa fenn az államilag támogatott képzéseket. Mint fogalmazott, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van. Ezt egy informatikai rendszerrel pontosan fogják látni. Kitért arra, hogy egységesítéssel akarják megszüntetni a pedagógusképzés egyenetlen színvonalát. Megjegyezte: a tankerületi rendszerben minden pedagógus ugyanannyi fizetést kap majd, de ha megtehetik, akkor ezen felül az önkormányzatok támogathatják az oktatási intézményeket.

Hoffmann arról is beszélt, hogy azt szeretné, ha a diákok ingyen kapnák a sportfelszerelést. Megjegyezte, hogy támogatná az egyenköpenyt is, mivel szerinte ez csökkentené a szegény gyerekek frusztrációját. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez egyelőre nincs napirenden. Az államtitkár elmondta azt is, hogy idegennyelv-oktatási stratégiát készítenek, amiben központi helyet kap a nevelés és a tanárok felkészültsége, akiknek módszertani segítséget is igyekeznek adni. Emellett a jelenlegi háromfokozatú nyelvvizsgarendszert az európai hatfokozatú rendszerhez igazítanák.

Az oktatási államtitkár a csütörtökön kezdődött országos szakmai tanévnyitón arra kérte az iskolákat, hogy ne maradjanak el a szeptembertől bevezetendő mindennapos testnevelési órák. Hozzátette: a gyerekek érdekében ezt ellenőrizni is fogják.

Összesen 149 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem örülnél, ha nejed így nézne ki ilyen idős korában. De lehet, hogy homár vagy, akkor bocs.

Örülök, hogy tulajdonképpen konszenzus alakult ki a kommentelők között abban, hogy a jogász-, ill. közgazdászképzésre az állam nem kíván egy petákot sem áldozni a jövőben, azoknak a jogászoknak és közgazdászoknak viszont, akik diploma után a közszférában helyezkednének el, az állam visszatéríti a diákhitelt.

Ez így szerintem teljesen korrekt. Miért is kellett eddig mindenki adóforintjaiból finanszírozni azok képzését, akik az egyetem elvégzése után csak személyes gyarapodásukkal törődnek, és privátban vagy multiknál dolgoznak. Ezek fizessék ki maguk a taníttatásukat - ha azonban a köz szolgálatába állnak, akkor indokolt és méltányos tandíjuk viszatérítése.

Amiatt meg ne sírjunk már, hogy micsoda szemétség ezekkel a "szerencsétlen" jogászokkal és közgazdászokkal kifizetni a 2%-os kamatozású diákhitelt. Röhej: egy-két év alatt lazán kitermelik a fizetésükből.

A köpeny ötlete egy kényszerűségből hozott intézkedés lenne, mivel lényegesen olcsóbb, mint a komplett iskolai egyenruha bevezetése. Szerintem Hoffmann is szívesebben támogatná az iskolai uniformis bevezetését, de akkor még inkább tajtékzana a ballib tábor, lenne hőbörgés a társadalom "militarizálásáról".

A brit és az ír oktatást személyes tapasztalatból ismerve teljes mellszélességgel tudom támogatni az iskolai egyenruha újbóli bevezetését Magyarországon. A Roscrea-i ciszterci college igazgatója például több érvvel támasztotta alá ennek hasznát és észszerűségét:
1. hagyomány, mely önérzetet ad az iskola tanulóinak
2. összetartás kifejezője: "mi ennek a csapatnak a tagjai vagyunk, testvérek vagyunk"
3. nincs értelmetlen versengés, a másik cikizése a diákok között külső megjelenésben (cipőtől a nyakkendőig mindenki ugyanolyan ruhadarabot hord)
4. nagy tételben rendelve az egyenruhát jelentősen lehet spórolni ahhoz képest, mennyibe kerülne a diákok egyenként való fölruházása
5. a diákok teljes ruhatára, ill. cipői mind a szomszédos Roscrea városában készülnek: ezzel az iskola több családnak biztosít állandó, kiszámítható munkahelyet a környéken
6. nincs olyan vita, mint Francia- vagy Németországban, hogy az illető gyerek vallási vagy egyéb meggyőződésből nem hajlandó az öltözködési normák követésére. Van egy dress code (ebbe a frizura és az arcszőrzet is benne foglaltatik), ezt beiratkozáskor a gyerekkel és szüleivel aláiratják - ha nem tetszik, el lehet menni...

Szóval legalább hat objektív érv szól az iskolai egyenruha mellett, mely talán nem is annyira rossz, mint amennyire ballib ellenzői mantrázzák: a világ legjobb iskoláiban Japántól az USA-ig ez teljesen bevett és természetes dolognak számít.

És még egy nem elhanyagolható dolog: megkérdeztem több diákot is, szeretik-e az egyenruhájukat, vagy örülnének, ha megszabadulhatnának tőle. Furcsa, de valamiért eszük ágában sem lenne megválni e ruhadaraboktól, melyek az esprit de corps lefőbb letéteményesei mindannyiuk számára...

Válaszok:
Zalailáma | 2012. augusztus 30. 13:39
Zalailáma | 2012. augusztus 30. 13:44

Azt kifelejtettem az ír iskolaigazgató érvei közül, hogy egy tisztességes egyenruha tartást ad a gyereknek, megtanul öltözködni, a ruhatárát karban tartani, ami nem utolsó dolog az utca emberét látva Magyarországon.

Úriembert nem a cégeknek kell nevelni a diploma után ott elhelyezkedő tahókból, hanem eleve gentlemanként kellene egyetemre menni.

Még egy érv az iskolai egyenruha mellett - hiába, kezdek formába jönni:):
ha egy stiklit elkövető diákon uniformis van, még Budapesten is egy órán belül kideríthető a személyazonossága, ami nem is olyan rossz dolog egy következmények nélküli országban.

Gondolkodj inkább egy kicsit, mielőtt érzelemből billentyűt ragadsz.

Miért fizeti az asztalos az adóforintjaiból a felsőfokú (esetleg doktori) képzésedet, amikor az ő gyerekei csak középiskolát végeznek? Esetleg műhelyfölszerelésre ugyanannyi pénzt kapnak majd az államkasszából, amennyit te az egyetemi tanulmányaidra? Vagy ha később szükségük van a segítségedre, te ezt privátban meghálálod azzal, hogy grátisz látod el őket a magánklinikán, ügyvédként stb.?

Ezért igazságtalan az eddigi rendszer, ami pedig igazságtalan, az hosszú távon összeomlik. Ezért kell önfenntartóvá tenni az egyetemeket, és közpénzből csak azok felsőfokú oktatását fedezni, akik ténylegesen közszolgálatba lépnek.

A probléma nem az önfinanszírozás ideájával van, hanem azzal, hogy ezt hogyan tudja az egyetemista megoldani. Szerencsére erre is van több remek megoldás, pampogás helyett inkább Nyugat-Európában kellene mintákat keresni: vannak...

Minden iskolának létszükséglete, hogy kialakítson egy markáns profilt, egy jól megjeleníthető hagyományt - aki ezt elmulasztja, az ugyanúgy eltűnik előbb-utóbb a süllyesztőben, mint bármelyik középszerűségre vagy bóvlira beállt cég.

Ezt nem lehet megspórolni, markáns identitás nélkül - iskolai egyenruhaával/köpennyel együtt vagy anélkül - mindenképpen halálra van ítélve hosszútávon. Aki ugyanis nem tud kialakítani egy olyan abszolút lojális "ügyfélkört", mely az intézményt támogató alapítványokat hozna létre, ill. a gyerekeit rokonszenv és családi hagyomány alapján odaküldené, az biztosan elbukik az iskolák egymás közti versenyében.

Érdekes, Roscrea-ban (érdemes megnézni a honlapjukat (http://www.cisterciancollege.c..) kifejezetten gazdag szülők fiai tanulnak, mégis létezik ott az el nem használt ruhadarabok cseréjének lehetősége. Arról meg nem is beszélve, hogy ha két vagy több testvér is ugyanabban az iskolában tanul, akkor lazán továbbhordják azt, amit a másik kinőtt.

Egyébként utánakérdeztél már, mennyit költ egy átlagos magyar szülő iskoláskorú gyereke öltöztetésére? Tudod, mennyibe kerül egy szalagavatóra, majd a ballagásra fölöltöztetni a lányokat manapság (mert ugyanannak a viselésért kigúnyolják a barátnők)? Szerintem dobsz egy hátast, és elsők közt leszel, akik követelik az egyenruha bevezetését.

Ott a pont, kedves gyz.

Jót nevettem, értékelem a fanyar humorodat. Kösz.

egységes iskolaköpeny az nekem annyira nem. viszont arra bíztatnám az iskolákat a kormány helyében, hogy alkossanak olyan jelvényt, pólót, nyakkendőt, vagy akár köpenyt ami megkülönbőzteti a diákokat. pl piros póló az a ennek meg ennek a sulinak a jellemzője. a tévében is mutatnak ausztrál gyerekeket, és szerintem jól néznek ki az egységes ruhában. ami szép, jól szabott.

szerintem legyen uniformis, minden iskolának sajátja..mégis jobban és kedveltebben hordanák a diákok

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés