Az én olimpiám

2012. augusztus 2. 9:07

Aczél Endre
Galamus
A riporter az amerikaiak mellúszó csillagát Szőnyi Rebekának nevezte. Rebecca Soni még nem is járt Magyarországon, talán Kolozsvárott se. Származása okán nem kéne őt talán „magyarosítani”

„A »Gyurta-koreográfia« ennek előtte szinte minden Európa- és világbajnokságon az volt, hogy a magyar fenomén 100-nál még a középmezőnyben úszott, 150-nél került élközelbe, s aztán az utolsó ötvenen a szó szoros értelmében »leúszta« a mezőnyt. Most ez a »koreográfia« 180 fokos fordulatot vett: úgy tetszett, hogy amikor Kitadzsimát megelőzte, már nem lesz szüksége arra a bizonyos klasszikus hajrára. De az utolsó 20 méteren az uszoda mégis drámai színpaddá változott. A vezető magyarhoz egyre közelebb került az általam megjósolt »igazi« ellenfél, Jamieson, aki olyan hajrát vágott ki, mint amilyet Gyurta szokott. Pontosan olyat. Nem akarok ünneprontó lenni, de mint uszodai veterán, azt mondom: ha 210 méteres a verseny, az angol csap be elsőnek. Hála az égnek azonban, bajnokunknak megmaradt 15 század másodpercnyi előnye a korábbi minimum háromszorosából, és ilyenformán két világ- és két Európa-bajnoki aranya, egy olimpiai ezüstje után megszerezte élete első olimpiai aranyát is, egyszersmind a másodikat Magyarországnak. Csakhamar kiderült róla, hogy nemcsak világra szóló tehetség, hanem érzelmes nyilatkozó is: azt mondta a köztévé riporterének, hogy az utolsó métereken az édesanyjára gondolt. Ezzel megríkatta fél Magyarországot. És arra az ostoba kérdésre, hogy mi fog változni ezután az életében, azt mondta: semmi, legföljebb az éremgyűjteménye lesz gazdagabb. Nem csak érzelmes, értelmes fiú is. (...)

Végül némi kéretlen politika. Az úszóstadionban szerda este – szakkomentátorként – megjelent a köztévé leírhatatlan tömegben bakizó riportere mellett Czene Attila sportállamtitkár (volt olimpiai bajnok), aki jónak látta elmesélni, hogy kapott Gyurta győzelme után egy SMS-t, amelyben Tőkés László – Orbán stratégiai szövetségese – gratulált »Erdély nevében« a magyar úszóaranyhoz. »Ez önmagáért beszél«, fűzte hozzá alázatosan a riporter, én meg azt kérdezem, hogy a volt püspök, a romániai magyar politika legnagyobb kártevője ugyan miképp gondol beszélni a háromnegyedrészt románok lakta Erdély, de akár az erdélyi magyarság nevében, amikor az ő pártja (EMNP) valamivel nulla százalék fölött teljesített a minapi önkormányzati választásokon. Vagy más. A soha, semmit sem jól látó riporter az amerikaiak mellúszó csillagát következetesen Szőnyi Rebekának nevezte, amivel elérte, hogy gyanútlan hallgatósága egy újabb magyar sztárt, egy eladdig ismeretlen úszót kezdett ünnepelni. Rebecca Soni, akinek a szülei magyarok és Kolozsvárról vándoroltak ki, az Egyesült Államokban született, és azon kívül, hogy persze beszél magyarul, semmilyen magyar kötődése nincsen – hacsak azt nem tekintjük annak, hogy ugyanaz az ember edzi őt Kaliforniában, mint Hosszú Katinkát (Dave Salo) –, még nem is járt Magyarországon, talán Kolozsvárott se. Származása okán nem kéne őt talán »magyarosítani«, vagy ha ennyire kényesek vagyunk, akkor ajánlom riportereinknek, hogy a Caroline Wozniacki nevű dán teniszező-csillagot ne nevezzék »Voznyaki«-nak, mert a hölgy lengyel és a neve Voznyacki-ként ejtendő ki.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 114 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Már bocsánat, ha valakinek az apja és az anyja magyar, beszél magyarul, akkor ő milyen nemzetiségű????????????????
Ritka nagy tuskó vagy Vas Bandi...

Aczél azt nem értette meg, hogy egy kicsi és frusztrált országnak egyszerűen szüksége van hősökre ergo semmi meglepő nincs abban, ha erre rátelepedik egy frusztrált püspök, vagy a frusztrált pártmédia...

Várd csak ki a szabi végét. Lesz itt rátelepedés bőven :-)

semmi gond ezzel, csak meg kell érteni miért vindikálunk magunknak részt olyanok sikeréből, akik soha nem jártak Mo-n és miért küldenének innen olyanokat, akik itt élnek...

Ez az aljas firkász is kivonhatná már magát a forgalomból! Muszáj volt belepiszkítani a közös örömbe?

Pont úgy mint Lü Hsziao-csün vagy Ruben Gascon aranyának?
Naugye!

Acsádi nem firkálgat ingyen. Azt kell megnézni ki sponsorálja azt az egész gyűlölethalmot, andressew már nem tudja fizetni a sárga csekkjeit, pedig a Tőkést pocskondiázó firkálmánya toplistás. A brit Qrva nagyott úszott, Londonban (!), a legtisztább ember, a legnagyszerűbben világcsúccsal verte (értsd saját legjobb ideje, olimpia legjobb ideje, világ legjobb ideje) és akkor az ilyen acsádik, meg gréczyk és az az indexes sportgézás az összes frusztációjukat, gyűlöletüket zúdítják ránk, az amúgy két éve eltemetett sajtószabadság keretében. Ha a medence 52,5 méteres volna, meg ha a gengszter Gyárfás még pártkeltézhetne a köztévén, meg ha Fehérterroros Grósz elvtárs Híradóját szerkeszthetné ez a többszörös kötődésü veterán geciláda..

Hogyan lehet még ilyen gondolkozású ember magyar újságíró??????

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés