DK: Elfogadhatatlan a burkolt abortusztiltás

2012. május 23. 11:30
A Demokratikus Koalíció szerint a KDNP burkolt abortuszszigorítást képvisel az abortusztabletta kapcsán, amit a DK elfogadhatatlannak tart. A párt szerint politikai vita zajlik az abortusztabletta engedélyezése körül, nem pedig szakmai.

Molnár Csaba, a párt alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: nem szakmai, hanem politikai vita zajlik az abortusztabletta engedélyezése körül, a szakma ugyanis ezt támogatja és alkalmazhatónak tartja. „A vallási fundamentalizmusukba belevakult KDNP-s képviselők az egyébként is meglévő szélsőséges abortuszellenességüket csomagolják be abortusztabletta elleni kampányukba” – fogalmazott a képviselő, aki szerint a kereszténydemokratáknak nem az abortusztablettával van elsősorban problémájuk, hanem magát az abortuszt akarják korlátozni vagy tiltani.

A DK ellenez mindenféle abortuszszigorítást és -tiltást – szögezte le Molnár Csaba, hozzátéve: ők „nem a KDNP, vagy a szenvedés pártján”, hanem a nők és a nők választási lehetőségének pártján állnak. Kitért arra: az elmúlt 20 évben Magyarországon kialakult egy olyan abortuszszabályozás, ami egyensúlyt teremtett a magzat élethez való joga és a nők választási lehetősége között. Szerinte jól mutatja ennek működőképességét, hogy míg 1990-ben közel 90 ezer abortuszt végeztek, addig tavaly 38 ezret.

Molnár Csaba szerint a klasszikus beavatkozáshoz képest a tabletta kisebb fertőzésveszélyt jelent és az utólagos szövődménykockázata is alacsonyabb. Úgy értékelte, itt is megmutatkozik az Orbán-kormány „szegényellenes politikája”: Ausztriában 500 euróért bármelyik klinikán bármelyik magyar állampolgáron a tablettás abortuszt jogszerűen elvégzik. Ha Magyarországon ezt tiltják, a tehetősebbek kifizetik ezt az összeget, és kényelmesen elvégeztetik ott a beavatkozást, a szegényebbeknek pedig marad a kevésbé biztonságos eljárás – mondta.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csabika!

Hiába erőlködsz, ti már múlt idő vagytok...

"a KDNP burkolt abortuszszigorítást képvisel az abortusztabletta kapcsán, amit a DK elfogadhatatlannak tart."

A KDNP-re a Fidesszel kozos listan emlekeim szerint joval tobben szavaztak mint a DK-ra.

Szoval aki kettejuk kozul tobb vlaaszto allaspontjat kepviseli, az a fontosabb.

Csak szolok hogy demokrata nem kezd ugy mondatot hogy a masik fel allaspontja eleve elfogadhatatlan.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés