Csak a lépcsőzetes béremelésre bólintanak az egészségügyisek

2012. február 9. 17:42
Az egészségügyi érdekképviseletek szerint a bértárgyalások sikeréhez törvénnyel kell garantálni a lépcsőzetes bérfelzárkóztatást. A Magyar Orvosok Szövetségének végső célja továbbra is a nettó 200 ezer forintos kezdő orvosi, illetve nettó 300 ezer forintos kezdő szakorvosi fizetés.

Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön közölte: a januárban kezdődött bértárgyalások akkor lehetnek sikeresek, ha törvényben garantálják, hogy 2013-ban és 2014-ben is legalább akkora béremelést kapnak, mint amekkorát a mostani forrásból.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta: bár az államtitkár korábban 30,6 milliárd forintos forrást említett, az valójában 30 milliárd. Ebből az egészségügyi vezetés 15-15 milliárd forintot fordítana az orvosok, illetve a szakdolgozók béremelésére. Bélteczki János leszögezte: határozott elvárásuk, hogy 2014-re el kell érni a nettó 100 ezer forintos béremelést. Céljuk továbbra is a nettó 200 ezer forintos kezdő orvosi, illetve nettó 300 ezer forintos kezdő szakorvosi fizetés. A MOSZ elnöke azt is elmondta: biztosnak látszik, hogy a mostani 30 milliárd forintos forrásból csak az alkalmazotti jogviszonyban dolgozók részesülhetnek.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke ennek kapcsán az MTI-nek azt mondta: semmiképp nem tudják elfogadni, hogy bármilyen azonnali béremelésből kihagyják az alapellátásban dolgozókat, a jelenlegi forrásból kínált bérrendezést pedig csak akkor akceptálható, ha arra még az idén sor kerül, és egyúttal törvényben garantálják, hogy azt többszöri béremelés követi.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az MTI-nek a szerdai egyeztetésről elmondta: elsősorban arról kaptak tájékoztatást, hogy a szervezetek, köztestületek által korábban benyújtott javaslatoknak mekkora lenne a forrásigényük, a költségvetésben milyen elosztás alapján valósíthatóak meg. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak. Annak kapcsán, hogy a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos forrást fele-fele arányban használnák fel az orvosok, illetve a szakdolgozók béremelésére, azt mondta: a kevesebbnél 15 milliárd forint is jóval több. Ugyanakkor megjegyezte: az egészségügyben dolgozók létszámát tekintve az orvosok aránya 20, míg a szakdolgozóké 80 százalék. Tehát ugyanakkora összegből az orvosok több, a szakdolgozók kevesebb pénzt kaphatnak.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés