Filmszemle: íme a teljes program

2012. január 25. 13:31
Az eddig nyilvánosságra került nyolc nagyjátékfilm mellett 39 dokumentumfilmet, nyolc tudományos-ismeretterjesztő munkát, több mint egy tucat kisjátékfilmet, animációs, illetve gyerekfilmet vetítenek, de bemutatkoznak a filmiskolák is a február 2. és 5. között zajló 43. Magyar Filmszemlén.

A 43.magyarfilmszemle.hu oldalon olvasható lista szerint a szemlén szereplő nagyjátékfilmek között van továbbra is Deák Krisztina Aglaja, Fancsikai Péter jp.co.de, Pálfi György Final cut – Hölgyeim és uraim, Szabó István Az ajtó, Török Ferenc Isztambul, Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című filmje. Az egészestés filmek mezőnyét erősíti továbbá a Tarr Béla vezetésével készült Magyarország 2011 című szkeccsfilm, amelyet Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András és Jancsó Miklós rendezett. Vidnyánszky Attila Szarvassá változott fiú című filmjének bemutatása továbbra is függőben van.

A 39 dokumentumfilm között olyan alkotások szerepelnek, mint Böjte József A freskófalu legendája (Bódvalenke 2009-2011), Csillag Ádám Magyar zuhanás 2011, Erdélyi János Fényedből fénysugár, Forgács Péter Mézföld – Németek @ Balatonnál, Schilling Árpád Krumpliangyal, Szász János Last Call – Dresden Dolls, Pigniczky Réka Hudec László élete: saját szavaival, Groó Diana Vízibicikli vagy Dér Asia és Gerőcs Péter privát mészöly című filmje. 

A tudományos-ismeretterjesztő filmek szekciójában kilenc alkotást láthatnak a nézők, levetítik Cséke Zsolt Éden a Csúnyaföldön; Dénes Gábor Tudja-e Ön, hogy ki volt… (5-11. rész) – Magyarok, akik megváltoztatták a világot; Dénes Zoltán Műhelytitkok; Karácsony Sándor, Ványi Róbert Biharország, madárvonulás; Kardos Sándor Örök mérték; Kormos Ildikó A holdviola és az alkimisták; Sáfrány József Ősz, kikerics, Görgény; Szirti László Sövér Elek emlékképek; valamint Tóth-Szöllős András Digitális Mikroszkópia – a kiterjesztett látás című munkáját.

A kisjátékfilmek mezőnyében 12 mozgóképet – Baranyi Gábor Benő Csomagtartó; Baska Barbara Kelen; Fabricius Gábor Bianka; Fogarasi Gergely, Besnyő Dániel, Kalmár Bence, Kálmán Mátyás Plusz Harminchat; Harmi Gábor A szem története; Hartung Attila Álmodó; Ipacs Gergely Ádám pincéje; Lakos Nóra Edina; Lőrincz Nándor és Nagy Bálint 180/100; Réti Iringó Milza; Szomjas György Hungaricum Berlin; valamint Váncsa Gábor, Orbán Zalán és Orbán Koppány Invalidus című filmjét –, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem 6x6 osztályának vizsgafilmjeit láthatja a közönség.

A mustrába 17 animációs film került, köztük Cakó Ferenc, Egely Kati, Filó Vera, Orosz István, Weisz Béla, Hegedüs 2 László, Gémes József, Mechler Mónika, Tóth-Pócs Judit és Tóth-Pócs Roland munkái. Külön válogatásban láthatók a gyerekfilmek, amelyek közé 13 alkotó, illetve alkotócsoport munkája került be. Február 2-án információs vetítésekre is várják a közönséget. Látható lesz a többi között Bergendy Péter A vizsga, Sas Tamás S.O.S. Love, Jankovics Marcell Az ember tragédiája, Bernáth Zsolt Sherlock Holmes nevében, Czabán György Kelet-európai zombi, Gilberto Martinelli A szabadság keserű íze – Márai Sándor és Nápoly, Kollmann András: A Hópárduc talpra áll, Szomjas György Kopaszkutya kettő és Zsigmond Dezső Bárányfelhők című filmje is. Önálló csoportot alkotnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült alkotások is. Ebben a szekcióban több mint húsz film lesz látható.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Vajnának fizetett forintokat adták volna inkább egy fiatal filmesnek!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés