NOL: Nem örül a norvég húszmilliárdnak a magyar állam

2011. szeptember 21. 9:09
Húszmilliárd forintot jelent a Magyar Honvédségnek az a bírósági per, melyet a magyar állam a Kongsberg norvég hadiipari vállalat ellen nyert meg szeptember elején. A dicsőséget mégsem verik nagy dobra - írja a NOL.

Húszmilliárd forintot jelent a Magyar Honvédségnek az a bírósági per, melyet a magyar állam a Kongsberg norvég hadiipari vállalat ellen nyert meg szeptember elején - írja a NOL.

A portál úgy tudja, az ügy az első Orbán-kormány óta húzódik, amikor is Szabó János honvédelmi miniszter harminchatmilliárd forint értékben kilencezer katonai URH-rádió szállításáról kötött szerződést a norvég céggel. Később, a szocialista Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége idején kiderült, a készülékek több alapvető kritériumnak sem felelnek meg. A szerződés tényleges aláírása a ciklus végéig, a norvég készülékek hiányosságának korrigálásig húzódott. 2006-ban Szekeres Imre irányítása alatt a dokumentumot módosították kilencezer darabról négyezerre, a költségeket tizenhatmilliárd forintra szorították vissza. A Kongsberg végül pert indított a Honvédelmi Minisztérium ellen húszmilliárd forintos kárigénnyel.

A NOL azt írja, a bírósági döntést a honvédelmi vezetés azért nem verte egyelőre nagydobra, mert az egyfelől a szocialisták igazát bizonyítja, másfelől állítólag a háttérben már megállapodtak a norvégokkal arról, hogy mégiscsak szállíthatnak majd további több ezer rádiót.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés