Félnótások diadala
2010. május 2. 19:31
Európa Tim Burton-je visszatért. Jean-Pierre Jeunet, az Amélie és a Delicatessen rendezőjének legújabb filmje éppen olyan, amilyennek szeretjük; modern népmese aranyszívű félnótás hősökkel, melyet átsző az édes-bús groteszk humor és a bájos naivitás. Ízes-szagos, kissé bogaras és nagyon, de nagyon francia. Magnifique!
A Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás (ismét csókoltatom a magyar fordítókat) hamisítatlan XXI. századi népmese, valahol a valóság és képzelet elmosódott határán. Jeunet visszatért a gyökereihez; sárgásbarna lencséjén keresztül szemlélve a világot az embernek olyan érzése támad, mintha minden egyes képkoca bal sarkából egy kertitörpe vigyorogna vissza. A történet hőse Bazil (Danny Boon - Isten hozott az Isten háta mögött) apját egy taposóakna öli meg, majd egy különös éjszakán golyót kap a fejébe, melyet az orvosok - pénzfeldobással - úgy döntenek, nem veszik ki. A Chaplin-i figura utcára kerül, majd új családra talál egy szeméttelepen, az újrahasznosítás mekkájában.
A bűbájos Amélie és a kellően beteg, zseniális Delicatessen rendezőjének titka - szemet gyönyörködtető képi világán és ízes, apró részletein túl - a mellékszereplőinek karakteressége. Tambouille mama (a kétszeres César-díjas Yolande Moreau) birodalmában olyan egyéniségeket találunk, mint a szemétből robotokat barkácsoló erőemelő mérnök, a hűtőben lakó gumitestű nőszemély, a kongói etnográfus-költő, vagy a számológépként is funkcionáló lány és az ágyútöltelék törpe (a minden Jeunet-filmben szereplő Dominique Pinon). Így amikor hősünk rájön, hogy apja haláláért és az ő balesetéért két szomszédos fegyvergyártó cég a felelős, mind összefognak, hogy móresre tanítsák őket. Innentől pedig beindul az igazságosztás amolyan Amélie-módra, a gonosz emberek megleckéztetése, halálra bosszantása és furfangos módon egymásnak ugrasztása. Ravaszan, ahogy Danny Ocean és bandája csinálná - egy kemény gombázás után.
A kifinomult szatíra csak látszólag egy, a Montmartre-on kapható antik zenedoboz, belül azonban cinikus társadalomkritikát rejt. A két fegyvergyártó főgonosz karakter szintén parádés: egyikük a fiát mindig a különböző bombák hatóerejéből vizsgáztatja, másikuk pedig olyan ereklyéket gyűjt, mint Mussolini szeme - melyről kiderül, hogy igen keresett portéka a feketepiacon. Párizs e szürreális vízióban sallang és giccsmentes tud maradni, még a történet szerelmi szálának kibontása sem mindennapi - no és csodák csodájára egyszer sem látjuk az Eiffel-tornyot. A legszebb pedig, hogy Nicolas Sarkozy elnök úr is szépen megfricskáztatik.
Összesen 3 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
most örüljünk?
Bejelentkezés