A hőség csapdájában: a jövőben akár huszonöt-harminc napig is kitarthat egy hőhullám

Fáradhatatlanul zúgó légkondicionálók, forróságot ontó aszfalt, a perzselő hőség elől árnyékba menekülő emberek – nagyjából így festett Magyarország a június végi hőhullám idején. A pokoli meleg azonban nemcsak embert próbáló volt, hanem történelmi is: sorra dőltek a rekordok. Szécsényben 42 Celsius-fokot mértek, ami minden idők legmagasabb regisztrált hőmérséklete Magyarországon, Budapesten pedig 41 fokkal új abszolút fővárosi rekord született. Az éjszakák sem hoztak enyhülést: több helyen hajnalban is 26-27 fokot mutattak a hőmérők, miközben június 29-e az utóbbi fél évszázad legmelegebb napjaként vonult be a hazai meteorológiai mérések történetébe az országos átlaghőmérséklet alapján. 

De mi áll a szélsőséges hőség hátterében? Valóban ilyen nyarakra kell felkészülnünk a következő évtizedekben? Erről kérdeztük Kovács Eriket, a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének vezető kutatóját, aki arról is beszélt, mit tehetnek a döntéshozók és mit tehetünk mi magunk azért, hogy alkalmazkodni tudjunk az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz. A szakember szerint a következő évtizedekben már nem a megelőzésre, hanem az alkalmazkodásra kell helyezni a hangsúlyt. 

Csapdába ejtett forró levegő 

Egyre gyakrabban halljuk a hőkupola kifejezést a közbeszédben is. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy új meteorológiai jelenségre, pedig valójában régóta ismert folyamatról van szó, amelyet korábban egyszerűen hőhullámként vagy kánikulaként emlegettünk – mondja lapunknak a klímakutató. A plasztikus hő­kupola szakkifejezés egy nagy kiterjedésű, tartós magas nyomású légköri képződményt takar, amely egy kontinens fölé telepszik, szó szerint csapdába ejtve a felmelegedett levegőt. „Olyan, mintha egy láthatatlan fedő borulna egy egész térség fölé: a napsugárzás folyamatosan melegíti a felszínt, a hő azonban nem tud távozni, miközben a hűvösebb légtömegek sem képesek bejutni” – szemlélteti a jelenséget Kovács Erik. A hőkupola alatt a levegő folyamatosan süllyed. A süllyedő levegő összenyomódik, felmelegszik, gátolja a felhőképződést, így a napsugárzás szinte zavartalanul éri a felszínt. 

A hőkupola jellegéből adódóan nemcsak nappal nem tud felfrissülni a levegő, hanem éjszaka sem: hiába tárjuk ki az ablakokat enyhülést remélve, a kinti levegő gyakran 25-28 Celsius-fokos marad. A helyzetet tovább súlyosbítja a városi hőszigethatás, hiszen a sűrűn beépített belvárosi területeken a beton és az aszfalt napközben elnyeli, majd éjszaka fokozatosan visszasugározza a hőt, így akár 5-10 fokkal is melegebb lehet, mint a külvárosokban vagy a zöldebb térségekben. A hőkupolák ráadásul eltérítik a hűvösebb levegőt szállító ciklonokat is. Azok a frontok, amelyek normál esetben felfrissülést hoznának, sokszor egyszerűen megkerülik a magas nyomású légköri képződményt, ezért csak egy igazán erős hidegfront képes „áttörni” rajta. Ez az oka annak, hogy az enyhülést hozó hidegfrontok is egyre durvább viharokkal jelentkeznek: „Gondoljunk csak a Nyugat-Magyarországot és Szabolcs-­Szatmár-Bereg megyét jégesővel és 100 kilométeres széllel sújtó múlt heti viharokra – emeli ki Kovács Erik. – Ha a talajban még van elegendő nedvesség, a felhalmozódó energia rendkívül heves zivatarokat, jégesőket és orkánerejű széllökéseket válthat ki, ha viszont a talaj kiszárad, egyre súlyosabb és elhúzódóbb aszályok alakulnak ki.”

Régen is voltak forró nyarak – mi változott? 

A szakember ugyanakkor hangsúlyozza: hőkupolák korábban is kialakultak, csakhogy ma már jóval nagyobb pusztítást képesek okozni. Ennek oka, hogy a Föld átlaghőmérséklete az iparosodás előtti időszakhoz képest 1,3-1,5 Celsius-fokkal emelkedett, így ugyanaz a meteorológiai helyzet sokkal több energiát hordoz, és lényegesen magasabb hőmérsékleteket eredményez. Ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának tendenciája folytatódik, a felmelegedés tovább gyorsul, ami azt jelenti, hogy a hőkupolákhoz kapcsolódó hőhullámok is egyre gyakoribbak, hosszabbak és intenzívebbek lesznek. 

Kovács Erik szerint ennek hatásait már most is érzékeljük, a következő évtizedekben pedig még látványosabb változásokra kell felkészülni. Az évszázad közepére az Alföldön már nem a 30-35 Celsius-fokos nyári csúcshőmérséklet számíthat átlagosnak, hanem a 40-44 fokos maximumok. Nemcsak magasabb hőmérsékletre, de több és hosszabb hőhullámokra kell felkészülnünk. Míg néhány évtizede egy hőhullám rendszerint három-négy napig tartott, ma már gyakori, hogy két hétig elhúzódik, a jövőben pedig akár huszonöt-harminc napig is kitarthat. Mindezt súlyosbítja, hogy a Kárpát-medence zárt jellege miatt a forró levegő könnyebben megreked a térségben, így Magyarország egyre inkább „forró katlanként” viselkedik. 

Arra a gyakran hangoztatott felvetésre, miszerint „régen is voltak forró nyarak”, Kovács Erik úgy reagál: valóban, ám a különbség a szélsőségek gyakoriságában és tartósságában rejlik. Míg korábban egy nyáron jellemzően kettő – maximum két-három napig tartó – hőhullám fordult elő, ma akár négy is, amelyek átlagosan tizenhárom-tizennégy napig tartanak. A másod- és harmadfokú hőségriadókat, amelyek korábban ötévente egyszer váltak indokolttá, szinte minden évben többször is kiadják, miközben a trópusi éjszakák száma is a többszörösére nőtt. A klímaváltozás tehát nem azt jelenti, hogy korábban nem volt meleg, hanem azt, hogy a hőség egyre tartósabb, gyakoribb és intenzívebb. 

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a szélsőséges időjárási események nemcsak meteorológiai, hanem egyre súlyosabb gazdasági kihívást is jelentenek. Becslések szerint évente 1-1,5 billió dolláros veszteséget okoznak a világgazdaságnak. Magyarországon a 2022-es rendkívüli aszály és a hőhullámok a mezőgazdaságban 2-3 billió forintos kiesést eredményeztek. A következmények azonban messze túlmutatnak a földeken: a tartós hőség és a szélsőséges időjárás megterheli az egészségügyet, próbára teszi az energiaellátást és az energiarendszereket, visszaveti a mezőgazdaságot, de a turizmusra és számos más gazdasági ágazatra is jelentős hatással van. 

Nincs mese, alkalmazkodni kell 

A kutató szerint ugyanakkor nem elég felismerni a problémát, meg is kell tanulnunk alkalmazkodni hozzá. Úgy látja, Magyarországon megkésve, de az elmúlt években elindult egy folyamat, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az adaptációs stratégiák – ezt az irányt következetesen folytatni kell. Az egyik legsürgetőbb feladat az egészségügy felkészítése, hiszen a tartós hőhullámok rendkívüli terhelést jelentenek a kórházaknak és a mentőszolgálatnak. Kovács Erik szerint alapvető elvárás kellene legyen, hogy minden egészségügyi intézményben legyen megfelelő hűtési rendszer, emellett a lakosságnak is meg kell tanulnia, hogyan védekezzen a szélsőséges hőség ellen, legyen szó a megfelelő folyadékbevitelről, a lakások hűtéséről vagy a napi rutin átalakításáról. Úgy véli, nem elvárható, hogy légkondicionáló nélkül boldoguljunk (életeket tudunk menteni vele), az ugyanakkor megoldható, hogy ne 20 Celsius-fokon döngessük. „A kinti 40 foknál bőven elég a 27-28 fokra állított hűtés, néhány fokos különbséggel rengeteg energiát tudunk megspórolni, és kevésbé terheljük az energiarendszert” – emeli ki. 

Legalább ekkora kihívás előtt áll a mezőgazdaság. A szakember szerint a jövő kulcsa a víz megtartása, hiszen a Kárpát-medencében lehulló csapadék 80 százaléka hasznosítás nélkül távozik. A téli csapadék visszatartása, a természetes és mesterséges víztározók fejlesztése, valamint a korszerű, takarékos öntözési rendszerek kiépítése nélkül egyre nehezebb lesz fenntartani a mezőgazdasági termelést. Emellett elkerülhetetlen az aszály- és hőségtűrő növényfajták elterjesztése is. Mint fogalmazott, az Alföldön a kukorica visszaszorulása már megkezdődött, a jövő mezőgazdaságát pedig várhatóan a rövid tenyészidejű, szárazságtűrő fajták határozzák meg. 

A városoknak is alkalmazkodniuk kell az új klímaviszonyokhoz. A kutató szerint kevesebb betonra és jóval több zöld felületre, fásításra, valamint olyan úgynevezett szivacsváros-megoldásokra van szükség, amelyek képesek helyben tartani és újrahasznosítani a csapadékvizet. Ugyanilyen fontos a szürkevíz hasznosítása és a vízfelhasználás szigorúbb szabályozása is. Mindezek mellett az energiahálózat fejlesztése sem halasztható tovább. 

A klímakutató leszögezi: az adaptáció sok pénzbe kerül, és a hatása nem egyik napról a másikra jelentkezik. Vannak intézkedések, amelyeknek évek, sőt akár évtizedek kellenek, hogy érezhető eredményt hozzanak. Éppen ezért nincs idő tovább halogatni.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás