Kiderült végre, mennyit ér Magyar Péternek a jogállam

2026. június 28. 06:44

A törvénykezést feláldozták a digitális minimalizmus oltárán.

2026. június 28. 06:44
null
Odrobina Kristóf
Magyar Nemzet

„Úgy látszik, a Tisza-kormány következő alaptörvény-módosítása után a magyar jogalkotásban már nem papírra vagy gránitra, hanem egyenesen a Facebook-falra skiccelik a jövőt. Magyar Péterék legújabb húzása legalábbis erről tanúskodna: Sulyok Tamás mint a legfőbb közjogi méltóság elmozdításának bonyolult folyamatát sikerült egyetlen, szinte zsebben is elférő, egymondatos bekezdéssé zsugorítani.

Ha valaki útban van az új hatalmi architektúrának, egyszerűen átírják a játékszabályokat, mintha a köztársasági elnök csupán egy gyorsan frissíthető szoftver lenne, amelyet egyetlen gombnyomással le lehet cserélni a Sándor-palotában.

Tulajdonképpen nincs ezen mit csodálkozni: ha a miniszterelnök a Facebookon él, és a lájkok, megosztások, valamint a kommentszekciók logikája szerint kormányozza az országot, akkor a törvénykezés is óhatatlanul idomul ehhez a digitális minimalizmushoz. Amikor az államvezetés legfőbb fóruma a hírfolyam görgetése lesz, a jogalkotás is szükségképpen fapadosodik, leegyszerűsödik, és olyan fáékké válik, amit egyetlen görgetéssel is be lehet fogadni. Pedig Sulyok Tamás köztársasági elnök nem egy politikai pozíció átmeneti bérlője, hanem az ország folytonosságának és méltóságának a megtestesítője.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Amikor egy ilyen formátumú államfőt egyetlen tollvonással, ad hoc politikai megrendelésre próbálnak megfosztani a tisztségétől, az nem a célba vett személyről állít ki bizonyítványt, hanem a támadók komolyságáról.

Magyar Péter kormánya még nem tudta elfogadni a valóságát annak, hogy a tekintélyt nem lájkokban mérik. A Tisza Párt mostani rohamtempója és a jogalkotás fapadosítása nem az ígért új korszak nagyszerűségét hirdeti, sokkal inkább a kormányzati elegancia és az államférfiúi tapintat teljes hiányát mutatja. A nap végére mindig ugyanazzal szembesülünk hetek óta: a hazai politika végleg átköltözött az azonnali üzenetküldők világába. Itt a bonyolult államszervezési kérdéseket egyetlen képernyőnyi szöveggel, az udvariasság legkisebb jele nélkül akarják letudni. Ennyit ér csupán Magyar Péteréknek a magyar jogállam.”

Nyitókép: Bodnár Boglárka

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisskiss-5
2026. július 18. 18:57
❤️E​​​z​e​​k​​ ​​​​a​​​ ​​​​l​​​á​​​​n​​y​o​​​k​ ​​s​​​z​​e​​x​​p​a​r​​​​t​​​​n​​​e​r​t​​​ ​​​​k​e​​​​r​​​​e​s​​​​n​​e​​​​k​​​,​​​​ ​​​​v​​​á​l​a​s​​​s​​​z​​​ ​​​​a​​​​z​​​​ ​​í​​z​l​​é​s​e​​d​ ​​​​s​​z​​e​r​​i​​​​n​​​t ➤ 𝗡​​​​𝗨​𝟒​​.​𝗧​​𝗢​𝗣
Válasz erre
0
0
Csubszi
2026. június 30. 18:40
Semennyit. Ezért fog gyorsan megbukni! És felelni fog!
Válasz erre
1
0
grrrgo
2026. június 29. 18:23
Igen is, Péternek sokat jelent a jogállam! Ebből gazdagodott meg a família: Akinek mindenkije bíró volt, az tudhatja, a bírói tisztség semmit sem ér jog és törvények nélkül. Csak épphogy leszarja! Ő e fölöttinek érzi magát! Kíváncsi lennék, hogy a Magyar Péter jogász pereputtya is ilyen arrogáns és beképzelt alakokból áll-e.
Válasz erre
1
0
Szuperszig
2026. június 29. 07:12
Mennyit ér neki, nekik??? Lószart! Felesküdtek az alkotmányra, majd még aznap le is tojták. Gerinces népség ez a TSZ .
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!