Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A Tisza elnöke fenyegető levelet küldött Dombegyház vezetőjének is. Dinyés Ildikó a leghatározottabban visszautasítja a hangnemet és a burkolt fenyegetést.

Levélben fenyegeti és választási csalással vádolja a polgármestereket Magyar Péter, aki szerint „azok a polgármesterek, akik bármilyen módon részt vesznek az országosan vagy helyben szervezett csalásokban, a törvény előtt fognak ezért felelni.”
Minderről Dinyés Ildikó, Dombegyház vezetője számolt be saját közösségi oldalán, megosztva a Tisza Párt elnökének fenyegető levelét. Mindezzel a Magyar Nemzet szerint

maga a pártelnök szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a Tisza Párt kétségbeesetten készül a választási vereségre.
A portál azt írta, Magyar Péter az általa írt levélben nyilvánvaló bizonyíték nélkül vádolt meg több ezer településvezetőt, és a Tisza-kormány nevében bírósággal fenyegette meg őket.

Dinyés Ildikó nyílt levélben válaszolt a Tisza elnökének, melyben
határozottan visszautasította azt a hangnemet és burkolt fenyegetést, amelyet, mint polgármester felé megfogalmazott.
Mint írta, Dombegyház Nagyközség vezetőjeként a jogszabályok betartása nem politikai alku kérdése, hanem alapvető kötelesség, amelynek eddig is eleget tettünk, és a jövőben is eleget fogunk tenni.
Leszögezte, a választások lebonyolítása minden esetben törvényesen, átláthatóan és a választópolgárok szabad akaratának tiszteletben tartásával történik. „Ebből semmilyen politikai szereplő részéről érkező nyomás vagy kioktatás nem fog eltéríteni bennünket”.
A polgármester hangsúlyozta,
„nem tartom elfogadhatónak, hogy egy választási kampány részeként általános gyanúsítgatással és előre megfogalmazott fenyegetésekkel próbálják befolyásolni az önkormányzatok munkáját. Az ilyen megközelítés nem az együttműködés irányába mutat, hanem éppen annak alapjait ássa alá”.
Az önkormányzatok nem pártpolitikai eszközök, hanem a helyi közösségek szolgálatában álló intézmények. Ennek megfelelően Dombegyház Nagyközség vezetése a továbbiakban is kizárólag a törvények, valamint a település lakóinak érdekei mentén végzi munkáját.
Hozzátette, amennyiben Magyar Péter a jövőben valódi, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésről kíván tárgyalni, annak természetesen nyitott keretei lehetnek.
A fenyegető hangvétel azonban nem elfogadható, és nem vezet eredményre.
Nyitókép: Bálint Szentgallay/AFP
