Legyünk ott mindannyian vasárnap, és tegyük egyértelművé: Magyarország nem eladó!

Április 12-én Magyarország választ. Már csak három nap, és kiderül, hogy a magyarok ismét a nemzeti kormányt tüntetik ki a bizalmukkal, vagy lehetőséget adnak egy olyan idegen érdekeket kiszolgáló globalista kormánynak, amely kulcsfontosságú ügyekben – legyen szó energiáról, gazdaságról vagy biztonságról – nem a magyar szempontoknak megfelelően dönt, hanem külső elvárásokhoz igazodik.

Az utóbbi időszak történéseit figyelve világosan kirajzolódik, hogy egy olyan veszélyekkel teli korszakba léptünk, amikor már nemcsak az anyagi, de a fizikai biztonságunk sem magától értetődik. A szomszédban háború dúl, az európai gazdaság bajban van, és egyre erősödnek az energiaellátás körüli feszültségek. Emellett mind markánsabbak az olyan törekvések is, amelyek egy újabb fegyveres konfliktus irányába tolnák Európát. Ebben a háborúval, gazdasági bizonytalansággal és energiapiaci feszültségekkel terhelt nemzetközi helyzetben kell értelmeznünk a 2026-os választást. Nem véletlen, hogy a voksolás kimenetele külföldi szereplők számára is kiemelt jelentőséggel bír; a döntés iránya túlmutat az országhatárokon,

Ezért van, hogy ebben a kampányban a Brüsszelből, Kijevből és a külföldről finanszírozott hálózatok felől érkező nyomás soha nem látott méreteket öltött. Hónapok óta zajlik a beavatkozás a magyar belügyekbe, egyértelmű, mindenki által látható formában: zsarolnak, fenyegetnek minket, és olajblokádot hirdettek ellenünk. Teszik mindezt azért, hogy elégedetlenséget szítsanak a kormány ellen, befolyásolva ezzel is az eredményeket.

Vajon nem furcsa, hogy a Tisza környékén nem tudunk egyetlen lépést sem tenni úgy, hogy ne ukránokba ütközzünk? Mennyire életszerű ez? Nézzük a konkrétumokat! Először is Magyar Péterr tudott a Barátság kőolajvezeték elzárásáról, tájékoztatták róla Münchenben. Később kiderült az is, hogy a Tisza Párt ukránok által kiképzett informatikusai rendszeresen megfordultak a budapesti ukrán nagykövetségen. Fontos megemlíteni ennek kapcsán, hogy a hozzáférés egy párt informatikai rendszeréhez nem pusztán technikai kérdés: aki ilyen tudással bír, az érdemi befolyást szerez a működésére, az adatvagyonára és a döntéshozatali folyamataira is.

További aggodalomra ad okot, hogy Magyar Péter kijevi útját egy Magyarországról kiutasított ukrán kém, Tseber Roland szervezte. A külföldi kapcsolatrendszert vizsgálva pedig az is figyelemre méltó körülmény, hogy Orbán Anita egyik közeli barátjáról olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint külföldi szolgálatok segítségével szervezi a magyar kormánytagok elleni lejáratókampányokat. Nagypéntekre Magyar Péter szerepe is kiderült a Tisza ügynökbotrányában:

És mit mond eközben Manfred Weber, a Tisza brüsszeli főnöke? Azt, hogy csak azzal dolgoznak együtt, aki hajlandó feltétel nélkül támogatni Ukrajnát. A folyamatosan a Tisza szekerét toló ukrán nyilatkozatokról és arról a kiugrott ukrán kémről már ne is beszéljünk, aki szerint Volodimir Zelenszkijék rendszeresen adtak pénzt Magyar Péternek és pártjának a kampányra. Az tehát, hogy kapcsolat van a Tisza és az ukránok között, egyértelmű. Azt viszont továbbra sem látni, hol jelenik meg mindebben a magyar álláspont.

Magyar Péter kínosan kerüli a témát, és nem ad érdemi választ arra, milyen kapcsolat fűzi az ukrán szereplőkhöz. És amikor mindezen információkra fény derül, nem kérnek bocsánatot, hanem inkább támadásba lendülnek. Ugyanazt a módszert veszik elő, amit 2016-ban láttunk az Egyesült Államokban. Donald Trump első megválasztásakor is hazugsággal operáltak: orosz befolyásolással próbálták hitelteleníteni Trumpot, hogy aztán később kiderüljön, egy szó sem igaz az egészből. Külföldről finanszírozott újságírók, hírportálok, aktivisták mind ugyanazt a történetet fújják.

A magyar választók előtt most ugyanez a feladat áll. Április 12-én nem csupán kormányt, hanem sorsot is választunk. Arról döntünk, hogy Magyarország megőrzi-e szuverenitását, vagy olyan pályára kerül, ahol a legfontosabb kérdésekben mások írják a forgatókönyvet. Sokat beszélünk ebben a kampányban a szuverenitásról. Ez nem véletlen, hiszen épp ezt a jogot akarják most elvenni tőlünk. Ma azt látjuk, hogy Brüsszel és Kijev akarja megmondani, honnan vehetünk energiát, kitől nem vehetünk, és milyen irányba kell haladnia az országnak. Ha viszont ezek a lépések nem a magyar érdekeket figyelembe véve születnek meg, hanem kívülről érkező elvárásokhoz igazodunk, annak az árát minden magyar család megfizeti – az energiában, a megélhetésben és végső soron az ország biztonságában. Ezért is válik különösen fontossá, mi történik vasárnap. Ilyen körülmények között – háborúk, gazdasági feszültségek, energiaválságok közepette – nem szabad kísérletezni. Nem lehet egyik napról a másikra szétverni azokat a struktúrákat, amelyek működnek és védelmet adnak. Nem lehet vakon ismeretlen irányba indulni. 

Két út áll előttünk: választhatunk olyan politikusokat, akik könnyelműen beszélnek, és akik lebontanák a meglévő struktúrákat anélkül, hogy tudnák, mi jön utána. Akik ideológiai alapon politizálnak, és nem a magyar emberek érdekeit tartják szem előtt. Akik nem biztonságot, hanem bizonytalanságot hoznának. És választhatunk olyanokat is, akik tudják, hogyan kell a legnagyobb viharban is helytállni. Akik nem kiugranak a hajóból, hanem kormányozzák. Akik értik, hogy egy háborgó tengeren csak biztos kézzel lehet célba érni. A magyar történelem már megtanított minket valamire: vannak olyan pillanatok, amikor csak egyszer lehet hibázni – mert az árát hosszú éveken, évtizedeken át fizethetjük. Most ilyen pillanatban vagyunk. Egy biztos: a hazájukat szerető magyar emberek többen vannak, és meg tudják állítani azt az ámokfutást, amit a Tisza tervez kormányra kerülése esetén. Ezért legyünk ott mindannyian vasárnap, és tegyük egyértelművé: Magyarország nem eladó!

A szerző az Alapjogokért Központ kreatívvezetője

A nyitóképen a március 15-ei Békemenet
fotó: MTI/Illyés Tibor