Kiszivárgott egy belső dokumentum a Tiszától: Magyar Péterék „utcai akciókra, erőszakos megmozdulásokra és a középületek elfoglalására” készülnek
A kijevi Majdan mintájára erőszakos megmozdulásokat terveznek Budapesten.



Egy jól felépített terv kezd kirajzolódni.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Csercsa Balázs, aki nemrég távozott a Tisza Párt belső köreiből, nyilvánosságra hozott egy belső dokumentumot, amely a párt választásnapi kommunikációs és akciótervét tartalmazza.
A Magyar Nemzet cikke szerint az úgynevezett „választásnapi akcióterv” elsősorban szoros választási eredményre vagy vereségre készül, és több lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

A dokumentum alapján a párt már a szavazás napján, még a hivatalos eredmények közzététele előtt elkezdené építeni a választási csalás narratíváját, sőt akár az urnazárás előtt győzelmet hirdethetne. Vereség esetén a tervezet felveti a szervezett utcai zavargások lehetőségét is, amelyet az irat a 2014-es ukrajnai Majdan-eseményekhez hasonlít.
A cikk kiemeli, hogy Magyar Péter az elmúlt hetekben többször utalt a választási csalás kockázatára. Nyilatkozataiban többek között azt hangsúlyozta, hogy csak akkor fogadják el az eredményt, ha nem történik rendszerszintű, súlyos visszaélés, valamint arról is beszélt, hogy egyes választókörzetekben „néhány szavazaton múlhat” a végeredmény.
Nyitókép forrása: Hegedüs Róbert / MTI
Ezt is ajánljuk a témában
A kijevi Majdan mintájára erőszakos megmozdulásokat terveznek Budapesten.

***
