Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Orbán Viktor péntek hajnali nyilatkozatát elemezte a Rapid podcastjában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője.

A beszélgetésben kitértek sorsdöntő EU-csúcs egyik fontos eredményére, miszerint sikerült megakadályozni, hogy a zárolt orosz vagyont megkaphassa Ukrajna. Ezzel – erősítették meg a műsorban – a háborúból kimaradtunk, valamint abból a hadikölcsönből is, amit az uniós tagállamok többsége nyújt a szomszédos országnak.
Boros Bánk Levente szerint

az volt az alapvető kérdés, hogy az Európai Unió meri-e vállalni Oroszország közvetlen provokációját.
Emlékeztetett arra: az Európai Bizottság közvetlen javaslata az volt, hogy az orosz vagyonból finanszírozzák Ukrajna háborúját.
A Rapidban szó esett arról is, miért nyilatkoztak az utóbbi időben többen úgy, hogy
háborúra kell készülnie Európának.
Nyitókép: JOHN THYS / AFP