Összehordja a szél? Juhász Péter félőrült haverjával dörgölőzik Puzsér és bandája

2025. október 04. 10:31

A Zsolti bácsizós álhírbotrány kipattintója is felszólal majd a balos megmondóember tüntetésén, őrületes performansz várható.

2025. október 04. 10:31
null

Finoman szólva is – legalábbis józan ésszel – megkérdőjelezhetőek a kijelentései Látó Jánosnak. Mint arról a Mandiner is beszámolt, a kamu csodákról és elképesztő sztorikkal házaló wannabe hittérítő áll az egész Zsolti bácsizós álhírbotrány mögött, országos cimborájával, a bukott expolitikus Juhász Péterrel. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nos, ezek után nem csoda, hogy Puzsér Róberték vasárnapi tüntetésén, amelyet Juhász melletti kiállásnak szánnak, maga a sok mindent látó Látó is felszólal majd.

Ezt is ajánljuk a témában

Feltételezésünk szerint itt is értekezik majd az őt földre döntő szent lelkekről, amelyek kikúrálták alkolohizmusából, vagy arról, miként gyógyította meg egy nő vállsérülését, hogy még a platinabeültetés is felszívódott belőle, de akár arról is, hogy „az egyház miként bérelt fel egy színészt, hogy feltámadjon Jézus Krisztus helyett a keresztrefeszítése után”. 

A 444 gyűjtése szerint egyébként is az egész esemény egy nagy balos Bingó-kártya lesz, kvázi mindenkit ki lehet majd rajta pipálni. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
martens
2025. október 04. 21:09
Ezek közül egyik se normális.
Válasz erre
2
0
nogradi
2025. október 04. 19:47
Álhírbotrány? Várjátok ki a végét.
Válasz erre
0
2
flesh ripper
2025. október 04. 18:34 Szerkesztve
AZ ELALJASODÁS ANATÓMIÁJA. Az aljas ember, persze, hogy jól tudja, tudatában van annak, hogy aljas. De nem tehet ellene, mert aljas és olyan, mint a végstádiumú szifiliszes, aki nem bír a hajlamaival. Basznia kell, hát keres egy újabb ótvaros kurvát, majd egy lapostetves, tripperes ribancot és újabbat, újabbat, a szeméttelep tövében (hol máshol?). Az aljasnak, a vérbajosnak (Puzsér, Juhász, Hullaházi, Csintalan, Poloskás, meg Pottyondi, Mérő és társai), ontania kell magából a gennyet, a bűzló, toxikus váladékot, véresre kell vakarnia magát, mert ha nem, belegebed a förtelmes, bomló testének őrülten viszketeg gerjedelmébe. Ők a gonoszság, a lelki-, testi-, szellemi rothadás tébolyultjai.
Válasz erre
2
0
wombatmenhely
2025. október 04. 16:10
Kendermagos Péter és Puzsér számára maradt még kiút: Kijelentik, hogy Rogán hozta a nyakukra ezt a manifeszt elmebeteget. L. még: "Ölj meg egy cigányt és fogd rá a nyuszira" - Régi falfirka Pesterzsébet-felső HÉV-állomásról
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!