L. Simon László: Nyakunkon a románok és a lengyelek

Európa számos városában tartanak kortárs művészeti vásárokat, amelyeken a képzőművészeket képviselő kereskedelmi galériák keresik a kapcsolatot a potenciális vevőikkel, azaz a műgyűjtőkkel. Hazánkban is több, részben rivalizáló művészeti seregszemle várja az érdeklődőket, egyre nagyobb közönséget és kiállítói kört megszólítva. Vannak a világban, a kontinensünkön is olyan rangos, sok évtizede bejáratott art expók, amelyek képesek megszólítani a távoli, elsősorban amerikai galériákat is. Ilyen például a svájci Art Basel, amely 1970-es indulása óta a kortárs és modern művészeti piac egyik legnagyobb és legrangosabb vásárának számít, vagy az 1967 óta létező Art Cologne, korábbi nevén Kölner Kunstmarkt, a világ legrégebbi művészeti vásárainak egyike. 

Két hete Bécsben jártam, a Viennacontemporary vásáron, egy olyan regio­nális művészeti seregszemlén, amely a térségünk galériáinak is kiugrási lehetőséget nyújthat. Kíváncsi voltam a felhozatalra: hogy mely országokból hányan és milyen anyagokkal, milyen kvalitású művészekkel vannak jelen. Egy kis statisztika: az osztrákok negyvenkét magánintézménye mellett hazánkból négy galéria állított ki – a Kisterem, a Molnár Ani Galéria, az Einspach & Czapolai Fine Art, valamint az ACB –, ami előrelépés, mert korábban még ennyien sem voltak jelen. Mindeközben az Európában mindenütt látványos jelenlétet felmutató románok hét, a lengyelek tíz, a csehek és a szlovákok három-három, a szerbek, a szlovének, a horvátok és a bolgárok két-két, az ukránok, a litvánok és a lettek pedig egy-egy galériával kép­viseltették magukat. Tágabb térségünkön kívülről olaszok, belgák, svájciak, németek, spanyolok, britek, írek, norvégok és mexikóiak vettek részt a bécsi vásárváros rendezvényén. Nem lehet nem észrevenni a lengyelek és románok tudatos építkezését, az utóbbiak egy ideje már arra is figyelnek, hogy minél több sikeres erdélyi magyar alkotót vegyenek rá az ő színeikben való megmutatkozásra, részben jó felületet, részben valós piacot kínálva nekik. Beszéltem olyan Budapesten élő, erdélyi származású magyar alkotóval, akit arról győzködött az egyik román kereskedelmi galéria, hogy ne magyarországi galériával szerződjék le a képviseletére, hanem pártoljon át hozzájuk, és inkább román művészként szerepeljen, ők garantálják neki a sikert, valamint a fizetőképes vásárlókat. 

Az ilyen vásárokon való jelenlét az országimázs építésének is jó eszköze, ezért érdemes megfontolni azon forprofit galériák támogatását, amelyek részt akarnak venni a nemzetközi rendezvényeken. Ilyen programok korábban már léteztek, de elsorvadtak. Sokan kifogásolták, hogy miért is kellett a kereskedelmi galériákat anyagilag támogatni – azért, hogy ne maradjunk le abban a versenyben, amelyet a románok és a lengyelek például kiemelten kezelnek. Azért, amiért a gazdaság számos eredményesen működő szervezete kap fejlesztési támogatásokat. Más területeken is állami források felhasználásával segítjük nyereségesen működő profitorientált gazdasági társaságok jelenlétét a saját fórumaikon. Például a borászatokét a neves düsseldorfi ProWeinon, a könyvkiadók kiutazását a lipcsei, a frankfurti vagy éppen a göteborgi nemzetközi könyvvásárra, és folytathatnánk a sort további, a kultúrától távolabb lévő területek szakmai vásáraival. 

A sikerhez jelentős múzeumi háttér is kellene, az aktív magyar alkotók műveinek közgyűjteményekbe kerülése és ottani bemutatása javíthatna a kereskedelmi pozícióikon is – aminek persze a kortárs művek áfacsökkentése is jót tenne –, illetve annak a belátása is fontos volna, hogy ugyanazzal, amit százával csinálnak a nyugati művészvilágban, nehéz lesz versenyezni. Igenis azokat kellene vinni és felépíteni, akik látványosan különböznek a nyugati fősodor kínálatától, s ezért érdekesek lehetnek a külföldi gyűjtők és az ottani közgyűjtemények kurátorai számára is.

A szerző író, kultúrpolitikus 

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Bach Máté)