Beszoktatás: rémálom, de muszáj, hogy így legyen?

Itt a szeptember, reggelente futóléptekben babakocsit toló szülők viszik a gyermekeket a bölcsődébe, hátizsákos ovisok tipegnek édesanyjuk kezét fogva az intézményekbe. A külső szemlélő legalábbis ennyit lát belőle, a rutinos szülők viszont már tudják: ez bizony a stresszel teli beszoktatás ideje, ami nem könnyű sem nekik, sem az apróságoknak. Hogyan tudjuk megkönnyíteni ezt az időszakot? Mikor mondhatjuk, hogy na, mostmár beszokott a gyermek az óvodába, bölcsődébe? Mikor van baj, milyen jelek esetén és kit érdemes felkeresni? Szakértőt kérdeztünk.

Kezdjük az elején: nem mindegy, hogy az adott gyermek mennyire szokott hozzá az ilyen típusú helyzetekhez, járt-e korábban közösségbe, vagy éppen vannak-e testvérei. Ugyanis minél többször szembesült vele, hogy ha a szülő el is megy nélküle valahova, de bízhat benne, hogy mindig jön érte, annál jobb.  Ugyanis annál inkább – fizikai és érzelmi – biztonságban fogja magát érezni idegen környezetben is. Vagyis röviden: annál könnyebb lesz a beszoktatás. Minderről Badacsonyi Jácinta pszichológus, szenzoros integrációs szakértő beszélt lapunknak. 

A szakértő rámutat: sajnos nem minden gyermek kapja meg ezeket az ingereket, „gondoljunk csak arra, hogy a jelenlegi óvodás generáció jó része a covid-járvány ideje alatt született, ők természetesen később nyílnak csak ki, ezért még inkább fontos a felkészítésük”.

Mit tehet a szülő, hogyan könnyítheti meg a beszoktatást?

Nagyon jó, ha a szülő akár már nyáron behozza azt a gondolatkört a gyereknél, hogy milyen is lesz óvodába járni. Remek mesekönyvek vannak, amiket lapozgatva lehet beszélgetni a picivel, arról, mi várja majd. 

– tanácsolja a pszichológus. Abban az esetben, ha a gyermek korábban nem volt bölcsődés, hasznos lehet megkérni az óvónőket, hogy hadd tegyünk egy kört az intézményben, hogy megismerjük a környezetet.

Szuper ötlet lehet még a bábozás, eljátszhatjuk például a napi rutint, de készíthetünk akár tevékenységkártyákat is – ajánlja a pszichológus. Ezek a kis papírra készített rajzok segíthetnek a kicsiknek az időt strukturálni. Sokaknál okoz ugyanis gondot annak értelmezése, hogy „anya majd jön délután”. Ha pontosan tudják, melyik tevékenység melyik után következik, sokkal kiszámíthatóbb lesz a nap, ami óriási biztonságérzetet ad számukra – hangsúlyozza Badacsonyi Jácinta.  

Gyakori probléma, hogy 

vannak olyan intézmények, ahol több, mint húsz gyermek szokik be egyszerre. A helyzetet nehezíti, hogy sok helyütt az új közeg szülővel történő megismerésére is igen csekély idő áll rendelkezésre, első nap még bemegy anya, második nap egy órára, harmadik nap meg már szülő nélkül marad a gyermek teljesen az idegen közegben. „Most képzeljünk el egy egykét, aki azt szokta meg, hogy szülei százszázalékos figyelme teljesen felé irányul. Egy ilyen gyermek huszonöt másik között teljesen elveszik szerdán” – érzékelteti a pszichológus. 

Nemhiába várják az óvodapedagógusok tárt karral azokat a kicsiket, akik az óvodát megelőzően már jártak közösségbe. „Bevallom, korábban nekem is negatív kép élt a fejemben a bölcsődei nevelésről, talán azért, mert korainak tartottam, valahogy az volt bennem, hogy a gyermek márpedig az édesanyjától tanuljon meg beszélni” – árulja el a pszichológus. „Később ez teljesen átrajzolódott bennem, mert 

Megnyugtató egyszerűen a beszoktatás, hiszen az óvodáshoz képest nemcsak, hogy lassú – két hétig tart – de a gyerekek igényeire van szabva. 

Stresszel terhelt időszak a beszoktatás az óvodába, bölcsődébe

Nagyon nehéz megmondani, hogy mikor van valódi probléma, és mikor szól csak a szülőnek az a jól ismert reggeli sírás. Vannak azonban egyértelmű jelek, amik segíthetik az eligazodást. Ilyen például, amikor a kicsi visszacsúszik egy olyan fejlődési stádiumba, amit már korábban meghaladt, például újra bepisil, pedig már szobatiszta volt, és hasonlók. Ezeket a regressziós jeleket érdemes nem figyelmen kívül hagyni – hangsúlyozza Badacsonyi Jácinta. „A minap járt nálam egy gyermek, aki az óvodai beszoktatás első pillanatában dadogni kezdett, majd mikor az első héten lebetegedett, otthon gyógyulva megszűnt ez az akadozott beszéd. Ez például nagyon egyértelmű jel” – emeli ki a szakértő. Ebben a gyermekben óriási feszültség és szorongás dúlt, számára nem jó ütemben történt a beszoktatás.

Mindezeken túl 

egészséges táplálkozással, elegendő mozgással, hiszen egy-egy hiányzás teljesen lenullázhatja az olykor kínkeservesen elért eredményt. 

Nehéz kérdés, hogy mikor mondható egy gyermekről, hogy beszokott. Badacsonyi Jácinta szerint ez nagyon egyénfüggő, hiszen vannak, akik az intézménybe érve elváláskor sírnak, de amint bezáródik a csoportszoba ajtaja, vígan vetik bele magukat a játékba. Jó jel lehet még, ha a délutáni alvás működik, el tud annyira lazulni a gyermek, hogy álomba szenderüljön az új közösségben. Valljuk be, mi szülők sem egyik napról a másikra szunnyadnánk el például egy vadidegen tornateremben 25 másik felnőtt társaságában. Mindenesetre, abban a kérdésben, hogy hogyan halad a beszoktatás, a szakértő szerint 

ha azt kommunikálja, hogy teljesen jól érzi magát napközben a gyermek, akkor nincs okunk aggódni.

Egyébként is kulcsfontosságú a szülő és az óvónő vagy a kisgyermeknevelő együttműködése, a gyermekre csak pozitívan hat, ha a két fél oda-vissza segíti egymást. A szakértő szerint jó lenne például a szülőnek kommunikálnia, ha adott esetben a gyermek nem szobatiszta, de mondjuk a szülőnek is jólesne egy fotó a reggel hisztiző utódjáról, miközben az a reggeli tébolyt elfeledve boldogan játszik. Ez persze nem olyan egyszerű, tudjuk, hogy milyen nehéz dolguk van a pedagógusoknak, óriási gyereklétszámmal dolgoznak, egyre több a neurodivergens (akik idegrendszerének működése eltér a megszokottól) gyermek. Az ilyen gyermekekre specializálódott Badacsonyi Jácinta egy nemzetközi díjat nyert kutatásában kimutatta, hogy 

Sajnos az óvodapedagógusok nem kapnak segítséget abban, hogy mit kezdjenek ezekkel a helyzetekkel, egészen egyszerűen nincs erre eszköztáruk. A helyzetet nehezíti, hogy sokszor egy háromévesen nem lehet látni az eltérést. „Senkinek nincs a homlokára írva, hogy én autizmussal él, különösen akkor nehezen érzékelhető, ha a spektrum szélén helyezkedik el és csak enyhén érintett” – hangsúlyozza a pszichológus. 

Ha a kezdeti nehézségeknél nagyobb a baj

Vannak azonban olyan jelek, amelyek arra figyelmeztethetik a szülőt, hogy gyermeke érzékenysége nemcsak egy egyszerű érzékenység, hanem olyan idegrendszeri működésmód, amivel érdemes szakértőt felkeresni. „Szeretném a szülőkben erősíteni a szülői kompetenciát, mert ez iszonyú fontos” – húzza alá a pszichológus. Mint kifejti: „olvashatunk könyveket, meghallgathatunk irányelveket, tájékozódhatunk tudományosan, de 

Én érzem, hogy az én gyerekemnek ez nem jó. Ha belül helyén van ez a mérce bennem, mondhat akárki akármit, akkor is elviszem őt kivizsgálásra, maximum fölöslegesen jártam ott”.

Nagyon fontos leszögezni, hogy a szenzoros érzékenység nem betegség, hanem az idegrendszer működésmódja, ami folyamatosan változik – emeli ki a pszichológus. Jelei lehetnek például, hogy a gyermeknek nem esik jól a simogatás, a ringatás, ezekben az esetekben a taktilis rendszer, vagy az egyensúlyrendszer is lehet érintett. Intő jel lehet az is, ha a gyermeket nehéz öltöztetni, méghozzá azért, mert arra panaszkodik, hogy nem esnek jól neki bizonyos ruhák érzete a testén. Gyanús például, ha a gyermek rendszerint például rövidnadrágban szeretne kimenni télen, vagy kötött pulóverben 35 fokban. 

„Nem egyszer volt már a praxisomban olyan gyermek, aki nehezen érez fájdalmat, markáns jel lehet, ha elesik, és egyáltalán nem reagál rá. Vannak olyan végletek is a fájdalomérzet terén, ahol a törést sem érzik a gyerekek”, vagy ennek ellentétje, a legkisebb fájdalomra is nagyon érzékenyen reagálnak – mondja. Vannak gyerekek, akik agresszíven reagálnak helyzetekre, de sok esetben ez sem valós agresszió, hanem auditív túlterhelésből vagy feldolgozási problémából fakadó, idegrendszeri érésből adódó probléma húzódik a háttérben.

További intő jel lehet,

• ha a gyermek túl vakmerő, gyakran leveri a poharat az asztalról, amiért nyúl,
• vagy valamilyen eltérés látszik a mozgásában, fennmaradtak csecsemőkori reflexei,
• nagyon rámarkol például a ceruzára, és nehezen tudja elengedni azt.

Mint a pszichológus fogalmaz: nagyon fontos azonban azt is kiemelni, hogy a gyerekek kognitív érettsége nem feltétlenül függ össze az idegrendszeri érettségükkel.

tehát elválhat a kettő egymástól, és rengeteg esetben el is válik” – erősíti meg.

Mint mondja, ha tehetné, az összes háromévest felméretné, hogy hol tart az idegrendszere, és akinek szüksége van rá, már ebben az időszakban megkapná a megfelelő fejlesztést, mert minél korábbi életszakaszban kezdődik el ez a folyamat, annál nagyobb valószínűséggel lehet a gyermekeken segíteni. A probléma tehát valós, a számok aggasztóak, előbb-utóbb ez az oktatásba is be fog gyűrűzni és megkerülhetetlen problémává válik – véli. 

Nem egyszerű tehát a beszoktatás, a reggeli szülőknek szóló hisztitől kezdve a komolyabb problémákig bármivel találkozhatunk. Nagyon fontos ebben a nehéz élethelyzetben szem előtt tartani, amit a nyilatkozónk hangsúlyozott: bízzunk magunkban, a saját szülői kompetenciánkban. Itt további érdekes tanulmányokat olvashat.