A két éve szökésben lévő férfit szoros együttműködésben keresték több európai állam rendőrei is, mivel országhatárokon át menekült. Volt olyan eset, amikor külföldi kollégák majdnem fülön csípték, de sikerült kereket oldania. Az utolsó hozzánk érkezett információ az volt, hogy Szlovákiából – ahol hosszabb ideig tartózkodott – hazánkba szökhetett.
Így a célkörözési nyomozók azonnal munkához láttak, és információt gyűjtöttek. Alapos felderítésüknek köszönhetően a férfi nyomára bukkantak: kiderült, Miskolcon rejtőzködhet. Tekintve, hogy aktívan sportoló, veszélyes, erőszakos férfi, ezért minél előbbi kézre kerítése érdekében a KR NNI bevonta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti és bűnügyi állományát is. A KR NNI fejvadászai és a miskolci osztálya is a férfi elfogásán dolgozott. A közös munka a szlovén és a szlovák célkörözési egységektől érkezett információkkal együtt pár napon belül eredményre vezetett.
A KR NNI miskolci nyomozói augusztus 4-én a belvárosban szúrták ki a körözöttet. A hatóságok elől eddig bujkáló, rendkívül edzett és felkészült férfi elleni villámgyors intézkedés esélyt sem hagyott a menekülésre. Mire felfogta, mi történik, már kattant is a kezén a bilincs.