Aki kétségbe vonja az utóbbi évek vagyonpolitikáját, az valójában a kommunizmussal kezdődő tulajdonfelfogást állítja előtérbe.
A kommunisták azt mondták, hogy az államosítás vagyonvisszaszerzés, az igazságos elosztás előfeltétele. 1989 után a liberálisok azt mondták, hogy a privatizáció a nemzeti vagyon új elosztása, a közvagyon jelentős részének a magánosítása, hogy hatékony legyen a gazdaság. A mai ellenzéki radikalizmus azt állítja, hogy az előző évtizedekben hozott intézkedések, amelyek vagyonátrendeződést hajtottak végre, egyszerű lopásnak minősülnek.
Vagyis nem ismerik el az új vagyonpolitikai törekvést mint a nemzeti tulajdonosi réteg kialakítására tett erőfeszítést.
Azt, hogy egy vagyonátrendeződési kísérlet mikor politika és mikor egyszerű lopás, a politikai erőviszonyok döntik el. Az pedig, hogy ki milyen érvvel tudja a vagyonelosztás folyamatát morálisan igazolni, eldönti majd, hogy mi támogatható politika, s mi korrupció és lopás.
Van-e hatásosabb politikai állítás a 19. század első fele óta, mint hogy az ellenfelem közvagyon-politikája lopás?
A kommunisták ezt a felfogást gyakorlati cselekvéssé alakították: ahol hatalomra kerültek, mindent államosítottak.
A rendszerváltás után az állami politika szintjére emelték a privatizációt, azaz a közvagyont törvények által védve vagy kiszolgáltatva szétosztották magántulajdonosok között. Persze nem azok kapták vissza a vagyonukat, akiktől korábban az államosítás során elvették, hanem azok, akik éppen akkor arra jártak, jó helyen voltak, jó időben. Persze mindig feltűntek gyanús ügyek, néha sejthető volt, hogy a legális privatizáció átfedésben volt alvilági ügyletekkel, külföldi erőfölénnyel, de ezek a főpolitika melléktermékei voltak csupán. Majd jött a tizenhat éves Orbán-kormányzás, amikor a korábbi kivételekből hirtelen az egész kormányzást lejárató korrupciós vád fogalmazódott meg.
Bármit tett is az Orbán-kormány, az mind csalárdság, korrupció és lopás volt.
Ami eddig politikai-jogi stratégiai kérdés volt, az most mind köztörvényes bűncselekménnyé alakul át.
Ami választástaktikai értelemben előnyösnek látszik, az érzelmek felkorbácsolásának eszköze, az stratégiai szempontból életveszélyes. Aki ugyanis kétségbe vonja az utóbbi évek vagyonpolitikáját, az valójában a kommunizmussal kezdődő tulajdonfelfogást, a magántulajdon eszméjét állítja előtérbe. Az első kérdés: mikor kezdődött a közvagyon elherdálása? Egyáltalán hol kezdődik a magán- és a közvagyon elhatárolása a rendszerváltás utáni időszakban? Egy példa: a rendszerváltás békés kivitelezésének egyik fontos eszköze volt a tanácsi vagy állami lakások magánkézbe adása.
Sok százezer lakás került jelképes összegért a lakók tulajdonába. Ez miért nem korrupció a mai kardforgatók fejében?
Gyakorlatilag a lakosság jelentős részéről beszélünk. S akkor nem szóltunk a korábbi kormányzatok alatt kialakult oligarchikus vagyonokról, amelyek részben a zűrzavaros késő kádári világig nyúlnak vissza, vagy a privatizáció átláthatatlan vagyonképződési folyamataiig. Aki abba az illúzióba ringatja magát, hogy pontos metszést tud végrehajtani az utóbbi évtizedek vagyonkeletkezési ügyeiben, annak vagy a naivsága gigászi, vagy az életösztöne hagyta el.
A történelemben nincs tiszta lap: az emberi természet, az emberi viszonyok és folyamatok összetettsége miatt minden új azáltal győzedelmeskedhet, ha a régi egy részét megőrzi a szárnyai alatt.
Látszólag nincs semmi összefüggés az úgynevezett ügynökakták és a kommunista közvagyon privatizációja között, holott az egyszerű összefüggés az, hogy egyikben sem látunk tisztán, és nem is fogunk. Az úgynevezett rezsimváltás lényege, hogy a folytonosság és az új elemek elfogadtatása között kialakult egy kényes egyensúly. Morálisan ez mit jelent? Azt, hogy a helytelen nem szükségszerűen minősül át bűnné. Aki túl akar menni a pozitív jogi dimenzión, annak a természetjoghoz kell fellebbeznie, de ez az ellentétek végletes kiéleződéséhez vezet.
A szerző filozófus
Nyitókép: Földházi Árpád
Korunkban a férfiaknak is van dolguk önmagukkal, és van dolguk egymással: az XCC egy nekik szóló nemzetközi program, huszonhat országban van jelen, hazánkban 2019 óta működik. A szervezők az erőpróba titokzatosságához hűen inkognitóban, csapatban válaszoltak a kérdéseinkre.
Minden az országgyűlési választások kimenetelétől függ. Ha a Tisza vezére a magyar parlamentet választja, ugrik a mentelmi joga.
Defektet kapott a Tisza-vezér.
Ismét erőszakoskodtak a tiszások riportereinkkel.
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.
„A Tisza túl baloldali és túl Brüsszel-párti, ez pedig óriási veszélyt jelent a magyar családok számára” – fogalmazott Koncz Zsófia.
A Progresszív Szlovákia párt elnöke, Michal Šimečka néhány napja felvetette, ismerjék el államilag a Beneš-dekrétumok igazságtalanságát. Hiába visszakozott szinte rögtön, szavai nagy vihart kavartak. Nizalowski Attila írása.
