Lánczi András: Bármit tett is az Orbán-kormány, az mind „csalárdság”, „korrupció” és „lopás” volt

A kommunisták azt mondták, hogy az államosítás vagyonvisszaszerzés, az igazságos elosztás előfeltétele. 1989 után a liberálisok azt mondták, hogy a privatizáció a nemzeti vagyon új elosztása, a közvagyon jelentős részének a magánosítása, hogy hatékony legyen a gazdaság. A mai ellenzéki radikalizmus azt állítja, hogy az előző évtizedekben hozott intézkedések, amelyek vagyonátrendeződést hajtottak végre, egyszerű lopásnak minősülnek.

Azt, hogy egy vagyonátrendeződési kísérlet mikor politika és mikor egyszerű lopás, a politikai erőviszonyok döntik el. Az pedig, hogy ki milyen érvvel tudja a vagyonelosztás folyamatát morálisan igazolni, eldönti majd, hogy mi támogatható politika, s mi korrupció és lopás. 

Van-e hatásosabb politikai állítás a 19. század első fele óta, mint hogy az ellenfelem közvagyon-politikája lopás?

A rendszerváltás után az állami politika szintjére emelték a privatizációt, azaz a közvagyont törvények által védve vagy kiszolgáltatva szétosztották magántulajdonosok között. Persze nem azok kapták vissza a vagyonukat, akiktől korábban az államosítás során elvették, hanem azok, akik éppen akkor arra jártak, jó helyen voltak, jó időben. Persze mindig feltűntek gyanús ügyek, néha sejthető volt, hogy a legális privatizáció átfedésben volt alvilági ügyletekkel, külföldi erőfölénnyel, de ezek a fő­politika melléktermékei voltak csupán. Majd jött a tizenhat éves Orbán-kormányzás, amikor a korábbi kivételekből hirtelen az egész kormányzást lejárató korrupciós vád fogalmazódott meg.

Ami eddig politikai-jogi stratégiai kérdés volt, az most mind köztörvényes bűncselekménnyé alakul át. 

Ami választástaktikai értelemben előnyösnek látszik, az érzelmek felkorbácsolásának eszköze, az stratégiai szempontból életveszélyes. Aki ugyanis kétségbe vonja az utóbbi évek vagyonpolitikáját, az valójában a kommunizmussal kezdődő tulajdonfelfogást, a magántulajdon eszméjét állítja előtérbe. Az első kérdés: mikor kezdődött a közvagyon elherdálása? Egyáltalán hol kezdődik a magán- és a közvagyon elhatárolása a rendszerváltás utáni időszakban? Egy példa: a rendszerváltás békés kivitelezésének egyik fontos eszköze volt a tanácsi vagy állami lakások magánkézbe adása.

Gyakorlatilag a lakosság jelentős részéről beszélünk. S akkor nem szóltunk a korábbi kormányzatok alatt kialakult oligarchikus vagyonokról, amelyek részben a zűrzavaros késő kádári világig nyúlnak vissza, vagy a privatizáció átláthatatlan vagyonképződési folyamataiig. Aki abba az illúzióba ringatja magát, hogy pontos metszést tud végrehajtani az utóbbi évtizedek vagyonkeletkezési ügyeiben, annak vagy a naivsága gigászi, vagy az életösztöne hagyta el. 

Látszólag nincs semmi összefüggés az úgynevezett ügynökakták és a kommunista közvagyon privatizációja között, holott az egyszerű összefüggés az, hogy egyikben sem látunk tisztán, és nem is fogunk. Az úgynevezett rezsimváltás lényege, hogy a folytonosság és az új elemek elfogadtatása között kialakult egy kényes egyensúly. Morá­lisan ez mit jelent? Azt, hogy a helytelen nem szükségszerűen minősül át bűnné. Aki túl akar menni a pozitív jogi dimenzión, annak a természetjoghoz kell fellebbeznie, de ez az ellentétek végletes kiéleződéséhez vezet.

A szerző filozófus

Nyitókép: Földházi Árpád