Katasztrofális adósságspirál: 65 ezer milliárd forintnyi ukrán adósságot tolnának az uniós adófizetők nyakába

Ukrajna államadóssága elérte a 65 ezer milliárd forintot, miközben az EU további forrásokat sajtolna ki a tagállamokból.

„Hatalmas teljesítményről” beszélt a miniszter.
Hatalmas teljesítmény, hogy miközben az elmúlt években az Európai Unió sokat veszített a versenyképességéből, hazánk továbbra is az egyik legvonzóbb beruházási célpont a kontinensen – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sülysápon.
A tárcavezető a svájci tulajdonosi hátterű STOBAG üzemátadó ünnepségén arról tájékoztatott, hogy az időjárásvédelmi megoldásokat kínáló vállalat öt új ipari csarnokot épített a telephelyén. A 8,5 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást az állam mintegy 836 millió forinttal támogatta,
így elősegítve hatvan új munkahely létrehozását.
Kiemelte, hogy a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározza az export, és az ilyen cégek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a tavalyi kiviteli rekordhoz képest az idei év első felében is további növekedést sikerült elérni,
így májusig az export volumene már meghaladta a 60 milliárd eurót.
Beszédében rámutatott, hogy az utóbbi években többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, a válságok, a háborúk és azok hibása kezelése elvezetett oda, hogy Európában a versenyképesség már csak árnyéka a régi önmagának.
„Az Európai Unió, amely korábban még a világgazdaság meghatározó ereje volt, mára elég erőteljesen veszített a fényéből és az erejéből. Most ebben a környezetben szerintem az egy hatalmas teljesítmény Magyarország és a magyar emberek részéről, hogy
hazánk továbbra is az egyik legvonzóbb beruházási-befektetési célpont Európában
– vélekedett.
„Az egy hatalmas teljesítménye a magyar embereknek és a magyar gazdaságnak, hogy a romló európai gazdasági körülmények ellenére is a nagy nemzetközi vállalatok továbbra is bíznak Magyarországban. Magyarországot. A három legnagyobb hitelminősítő vállalat mindegyike továbbra is egy beruházásra, befektetésre érdemes országként tartja számon” – hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter közölte, hogy a svájci IMD Intézet friss felmérése szerint a nemzetközi versenyképességi ranglistán Magyarország hat helyet javított, és az értékelések szerint a közép-európai régió legvonzóbb beruházási célpontja tudott maradni.
(MTI)
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala