Veszélyes tervet sző tíz európai ország: csapatokat küldenek Ukrajnába, és az Egyesült Államokat is bevonnák

Iszonyú következményei lehetnek ennek a mozgalomnak.

Most kell nagyon résen lenni.
„Európa forrong” – mutatott rá legújabb bejegyzésében Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője. A közgazdász egy statisztikákkal foglalkozó oldal térképe alapján arról írt, „Ukrajnában, és részben Oroszországban politikai erőszak dúl (piros pontok). De meglepő módon nem csak ott. Történt ilyen nemrégen az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Franciaországban, Spanyolországban, Szerbiában és Görögországban is.”
Tovább magyarázva a térképet a szakértő rámutatott: „Ha a tüntetéseket nézzük (kék pontok), akkor Nyugat-Európát lényegében teljesen elfedik ezek a jelek”. A közgazdász szerint
ehhez képest a helyzet Magyarországon teljesen békés,
még akkor is, ha sokunk életét megnehezítették a budapesti tüntetések miatti lezárások és forgalomelterelések.
„Bár az itthoni tüntetések, különösen a hídfoglalások sokunk életét megnehezítették, mégis látható, hogy Magyarország még így is a legélhetőbb államok között van, ahol ismeretlen a politikai erőszak, és tüntetésből is jóval kevesebb van, mint a tipikus európai tagországban” – fogalmazott Sebestyén Géza.
***
Nyitókép: Facebook / Sebestyén Géza