Megszólalt Ukrajna ügyében a köztársasági elnök, megtalálta a felelőst

2025. július 28. 21:14

Sulyok Tamás szerint a békéért mindenkinek tenni kell.

2025. július 28. 21:14
null

Sulyok Tamás köztársasági elnök legutóbbi Facebook-bejegyzésében a béke fontosságát hangsúlyozta, különös tekintettel a szomszédos Ukrajnában zajló konfliktusra, valamint a Közel-Keleten dúló harcokra. Az elnök kiemelte, hogy Ukrajna ügye nem pusztán geopolitikai kérdés, hanem személyes felelősség is Magyarország számára.

Ukrajna azonban nem egy távoli konfliktus helyszíne; Ukrajna közvetlen szomszédunk, ahol magyar családok, magyar közösségek, magyar emberek élnek; honfitársaink tartanak a holnaptól. Ami ott történik, az nem csupán geopolitikai ügy, hanem személyes felelősség is számunkra. ”

– írta Sulyok Tamás. A köztársasági elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a kárpátaljai magyar közösségek helyzete különleges figyelmet és együttérzést igényel, hiszen a háború közvetlenül érinti ottani honfitársainkat.

Kiemelte, hogy a békére való törekvés a politikai belátás és a stratégiai gondolkodás alapvető eleme, a nemzetek békés együttélése pedig nem elérhetetlen álom, hanem a civilizált társadalmak működésének alapelve.

A bejegyzésben Sulyok Tamás kitért arra is, hogy idén két külföldi misszióba látogat el, ahol magyar katonák teljesítenek szolgálatot. Ezek az utak számára is emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy a békéért tenni kell, méghozzá „türelemmel, belátással, következetességgel”. A köztársasági elnök szerint a béke közös ügyünk, amelyért mindenkinek dolgoznia kell.

Nyitókép forrása: Mandiner/Földházi Árpád

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hlaci83
2025. július 28. 21:33
Kedves cikkíró, ki a felelős? Mert az idézett cikkből kurvára nem derül ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!