Az a Tseber Roland aggódik a magyarokért, aki önként lemondott a magyar állampolgárságáról

Finoman szólva sem hiteles Zelenszkij kémként azonosított párttársának viselkedése.

„Ez nem részvét. Ez a halál politikai felhasználása” – mondta Tseber Roland Ivanovics.
A kényszersorozott magyar állampolgárt, Sebestyén Józsefet állítólag vasdoronggal ütötték, hetekkel később a beregszászi kórházban váratlanul meghalt, noha a hozzátartozóinak azt mondták, minden rendben van vele. A kárpátaljai magyar férfi testvére a közösségi oldalán megerősítette, a toborzók vasdorongokkal annyira megverték a férfit, hogy három héttel később meghalt.
Az esetből komoly botrány lett, többek között bekérették a külügyminisztériumba Sándor Fegyir ukrán nagykövetet is. Megemlékezett az ügyről Tseber Roland Ivanovics, a Magyarországról kiutasított férfi, a korábbi kémügy főszereplője is, aki Facebook-oldalán azt írta, mély szomorúsággal és fájdalommal fogadta, hogy honfitársuk életét vesztette, és részvétet kívánt a hozzátartozóknak. Mint írta, az emberi élet a legnagyobb érték – különösen olyan időkben, „amikor a háború nap mint nap a legjobbjainkat veszi el”.
Ezt is ajánljuk a témában
Finoman szólva sem hiteles Zelenszkij kémként azonosított párttársának viselkedése.
Zelenszkij párttársa Ukrajna bűnüldöző szerveihez fordult azzal a kéréssel, hogy pártatlan vizsgálatot folytassanak le a tragédia minden körülményéről. „Nem engedhetjük meg, hogy még a háború körülményei között is bárkit megfosszanak jogaitól és a méltó bánásmódtól” – jelentette ki.
Hazánkat Oroszország támadta meg. Ez a túlélésért folytatott háború. Éppen ezért nincs erkölcsi jogunk elveszíteni emberségünket. A baj nem kérdezi, milyen nyelven beszélsz. Ma ukrán magyarok százai védik hazánkat. Nem hivatalos adatok szerint jelenleg körülbelül 300 magyar származású ukrán szolgál a fegyveres erőkben – sajnos több mint 40-en életüket vesztették kötelességteljesítés közben, Oroszország keze által”
– fogalmazott.
Tseber ezek után arról írt, Orbán Viktor „éveken át hallgatott az Ukrajnában elesett magyar áldozatokról, most viszont »hirtelen megemlékezett« róluk, amikor az éppen kapóra jött az ő Ukrajna-ellenes politikájához. Ez nem részvét. Ez a halál politikai felhasználása. Ez morális mélypont”.
Ezt is ajánljuk a témában
„Egy volt közülünk” – írta a miniszterelnök.
Hozzátette, ez nem menti fel az ukrán szerveket a felelősség alól, ha valóban történt emberi jogsértés. Megerősítette: senki sem jogosult a törvény megszegésére – még háborús időkben sem.
És ezt nem szavakkal kell bizonyítanunk – hanem tettekkel. Vizsgálattal. Tisztelettel. Igazságossággal. Nem csak a területért harcolunk – az értékeinkért is. És csak így – győzhetünk”
– zárta gondolatait.
Nyitókép: Facebook