Már száznál is több magyar művész tiltakozik az antiszemita Kneecap fellépése ellen

2025. július 18. 08:52

Ahogy a petícióban fogalmaznak, a Sziget Fesztivál sem kerülheti el a választ, hogy melyik értékrenddel vállal közösséget.

2025. július 18. 08:52
null

Példa nélküli összefogást váltott ki a magyar művésztársadalomból a Hamaszt éltető Kneecap zenekarnak az idei Sziget Fesztiválon tervezett fellépése elleni tiltakozás. 

Az együttes tagjai korábban többször is nyíltan támogatták a Hamászt és a Hezbollahot, koncertjeiken pedig antiszemita jelszavakat skandáltak és palesztin zászlókat lobogtattak.

Az ügy kapcsán korábban a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) közleményt adott ki, melyben aggodalmát fejezte ki, hangsúlyozva, hogy a Kneecap nem egyszerűen egy provokatív formáció, hanem olyan zenekar, amely dokumentáltan azonosult terrorszervezetekkel, fellépéseit pedig gyűlöletkeltő és antiszemita üzenetek kísérik. 

Ezt is ajánljuk a témában

A tervezett fellépés kapcsán Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is üzent a Sziget szervezőinek, bejegyzésében hangsúlyozta:

Magyarország Kormánya a zéró tolerancia elvét alkalmazza az antiszemitizmus minden formájával szemben, 

A tárcavezető rámutatott: hazánk az Európai Unió harmadik legnagyobb zsidó közösségének ad otthont, amelynek döntő többsége Budapesten, a Sziget helyszínén él.

Ezt is ajánljuk a témában


A nemrég elindított petíciót csaknem százötven művész írta már alá, közöttük Nemes Jeles László Oscar-díjas rendező, Presser Gábor és Dés László zenészek, Hegedűs D. Géza színész vagy Kepes András író.

Ahogy a petíció fogalmat: 2023. október 7-én palesztin terroristák által az izraeli Nova Fesztiválon elkövetett  barbár erőszakot a Kneecap zenekar már a tömegmészárlás másnapján éltetni kezdte és azóta is folytatja. Nem a palesztin nép jogaiért küzdenek, hanem a Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek mellett állnak.

Mint írják, tucatnyi fesztivál, köztük a Cornwall, Plymouth, Hurricane és Southside elzárkóztak a Kneecap szerepeltetésétől. 

A Sziget Fesztivál sem kerülheti el a választ, hogy melyik értékrenddel vállal közösséget, 

a Nova Fesztivállal – amelynek ars poeticája a Szigethez hasonlóan a béke, a befogadás a sokszínűség volt – és a legyilkolt, elrabolt áldozatokkal, vagy egy olyan zenekarral, amelyik a brutalitást, a gyilkosságot, a rasszizmust élteti.

Fotó: Kneecap Facebook oldal
 

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2025. július 24. 11:23
Vajon ha Roger Waters még egyszer erre vetődik, őt is kitiltják az országból?
Válasz erre
0
0
asszaur
2025. július 22. 12:47
Úgy látszik ma az uszítás és a gyűlölködés definiciója: Tiltakozás a gázai népirtás ellen. De hát ki definiálja így? És miért fogadjuk ezt el?
Válasz erre
0
0
patópál
2025. július 18. 17:11
"a Sziget Fesztivál sem kerülheti el a választ, hogy melyik értékrenddel vállal közösséget" Mi van, ha egyikkel sem?
Válasz erre
1
0
Öreg Palóc
2025. július 18. 14:07
Nem értem mit háborognak !!! Egyik volt kedvenc politikusuk (aMakiszar), a lipsiket, demokratákat, kommunistákat, meg fasisztákat is együtt képviselte !!! 'Szólásszabadság van.' Akinek nem tetszik a zene az ne menjen oda.
Válasz erre
6
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!