Már a tiszás kemény mag is tudja és érzi: Magyar Péterből nem lesz semmi

2025. július 07. 20:03

A Tisza-vezér gusztustalan módon leelvtársazza Orbán Viktort, miközben pont ő tolja ezerrel a brüsszeli neomarxisták, azaz a valódi elvtársak, a valódi kommunisták szekerét.

2025. július 07. 20:03
null
Horváth K. József

A Judit az briliáns” – jelentette ki a miniszterelnök a Mandiner Lentulai Hotel című műsorában, ami azok számára, akik a közösségi oldalakon rendületlenül jelzik, mennyire szeretnék, hogy Varga Judit visszatérjen a politikába, nagyjából úgy esett, mintha hájjal kenegetnék őket.

Ezt is ajánljuk a témában

Bár

a visszatérésről konkrétan nem esett szó,

ső: inkább arra billent a mérleg, hogy a volt igazságügyi miniszter nem akar visszatérni, azért Nagy Attila Tibor az Utrahang című műsorban kifejtette: 

Úgy érzem, egyfajta politikai rehabillitáció indult el Varga Judit felé. Ezt erősítette a miniszterelnök.” 

Tudjuk Varga Judit nyilatkozatából, hogy ő olyan versenybe, amelyben volt férje is elindulhat, nem száll be.

Ezt is ajánljuk a témában

Nagy Attila Tibor azonban ennek ellenére kijelentette: „Az volt az érzésem, hogy nem szeretne ugyan visszajönni, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne őt meggyőzni arról, hogy mégis térjen vissza.

A minap a bírósági tárgyalásra érkező volt igazságügyi minisztert szinte lerohanta a baloldali sajtó. Varga akkor azt mondta: „Én csak akkor fogok válaszolni önöknek, ha legalább három héten keresztül szalagcímben hozzák le, hogy milyen ember az ilyen, aki amikor a felesége már nem bírja elviselni, azt a hihetetlen drámát és bántalmazást, amiben él, és bejelenti, hogy el akar válni, akkor ezzel az aljas manipulációval élve szépen fogja és sírva könyörög, felváltva terrorizálja, hogy nem válhatsz el és elkezd zsarolni. Készít egy ilyen felvételt, amin 14 hónapig ül, és próbálkozik, hogy majd hangfelvétellel tönkretesz és nem válhatok el, aztán utána tartsam bent a jól fizető állásaiban.

Brutális aljasság, az ember nem talál rá szavakat.

Nekem is van egy ilyen lelkileg beteg ismerősöm, aki aktuálisan közös gyerekükkel ugyanígy zsarolja volt feleségét, csakhogy neki, szerencsére, nincsenek miniszterelnöki ambíciói (bár... ki tudja). 

Orbán Viktor Lentulai Krisztiánnak elmondta, mindvégig Varga Judit mellett állt, a Magyar Péterrel való házassága legnehezebb időszakában is. „Mindig fáj, de én végig küzködtem vele az utolsó egy- másfél évét. Legalább háromszor akart lemondani. Mondván, hogy nem bírja azt, ami otthon van. (…) Fájdalmas és dühítő, ami vele történt, másfelől pedig óriási pazarlás az ország számára.

Nekem dolgom, hogy a tehetséget, a képességet, az érzéket felismerjem. És a Juditban miniszterelnöki képességek vannak. Kellett volna hozzá még négy-nyolc év, de ott megvolt minden, ami ahhoz kell, hogy egy ország merjen vállalni, hogy meghozzuk a fontos döntéseket. Irányít, szervezi, képviseli.

A Judit az briliáns. Ez a legjobb szó.

Nagyon örültem neki, hogy Magyar Péter reagált, mert soraiból kristálytisztán kitűnt, hogy szinte megüti a guta a hallottak miatt. Gyomorforgatónak nevezve azt, amit a magyarok milliói nagy örömmel és reménykedve hallgattak.

Gusztustalan módon leelvtársazta Orbán Viktort, miközben ő tolja ezerrel a brüsszeli neomarxisták, azaz a valódi elvtársak, a valódi kommunisták szekerét.

Majd, kihasználva az alkalmat, újfent vitára hívta ki Orbánt, mint aki azt gondolja, hogy ott majd kiderül, ő mennyivel okosabb, szebb, jobb vitéz, mint a miniszterelnök. Csakhogy korábban már többször láttuk, nincsenek egy súlycsoportban Orbánnal.

Orbán ugyanis a magyarok érdekeit képviseli, Magyar pedig a brüsszeli kitartóiét, Manfred Weberét, Ursuláét.

A vitának tehát nincs semmi reális alapja, ugyanis közel sincs olyan magasságban, mint a magyar miniszterelnök. Csak kapaszkodik oda, ahova sohasem fog eljutni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kocsis Máté a közösségi oldalán felidézte „Magyar Péter köztudottan gyűlöli, ha bárkit, főképp egy nőt jobbnak tartanak nála. Egy olyan nő esetében pedig igazán mélyre megy ez nála, akit éveken át terrorizált csak azért, mert az tehetségesebb, okosabb és műveltebb volt.” Hozzátette: „csak azzal tudta elindítani hányingerízű karrierjét, hogy feljelentette az ügyészségen három gyerekének az anyját. Aki a megszerzett javait kizárólag Varga Juditnak köszönhette, de aztán persze már semmi nem volt elég.” 

Annak pedig külön örültem, hogy

a jobboldali rokonszenvvel nem vádolható Török Gábor elemző is kijelentette „a mai tudásunk szerint Fidesz-győzelem várható jövőre.

Remélem, emiatt Magyar is a pokolba kívánta őt, miközben érezte, hogy a tiszás kemény mag is rádöbbent arra, hogy a király meztelen. Ebből az emberből nem lesz semmi.

Orbán pedig kimondta: apad és bomlik a Tisza.

Sokmillió magyar szurkol annak, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2025. július 11. 16:26
Legalapvetöbb érdekünk a migráció kivédése. Ez sorsdöntö stratégiai cél, a legfontosabb. Enélkül országunknak néhány évtized alatt vége. Minden más probléma valamikor a jövöben megoldható, a szegénységböl is fel lehet tápászkodni. De ha migránsokkal rakják tele az országot, akkor végleg elvesztünk, akkor nem lehet békés boldog jövö, az végleges lerobbanás Ezért Magyarországnak olyan miniszterelnök kell, aki a migrációtól meg tudja menteni az országot. EZ ORBÁN ÉS SENKI MÁS. Ha ez a migrációs probléma valami csoda folytán egyszer megszünik, akkor lehet majd azon gondolkodni, hogy ki vezesse az országot. De addig nem szabad kisérletezgetni. Az MP féle horda szivesen beolvasztaná az országot az unió fennhatósága alá, hogy ök lehessenek az unió budapesti helytartói. Öket az sem zavarná, ha Magyarország elveszítené magyarságát, a migránsok kiszorítanák a öslakosságot. Nekik ez nem lenne probléma. Nem szabad, hogy bármilyen kormányváltásra sor kerüljön, amig a migrációs veszély fennáll
Palatin
2025. július 11. 16:20
Ha Poloska egy majom-ketrecben üldögélne, akkor is azt ordibálná, hogy Orbán van elszigetelödve. Lassacskán elfogynak a mutatványai. MP mindegy mit tesz vagy mond, részéröl az egész egy mutatvány, egy képmutató propaganda, semmi más. Akivel még a fia sem áll szóba, az ne akarjon gyermekvédöként villogni, mert úgyis eleve hiteltelen. Magyar Péter lelki terheltsége folytán egy önkontroll nélküli összeférhetetlen figura. Aki a feleségét azzal riogatja, zsarolja, hogy öngyilkosságot szinlel, az kiírta magát a normális emberek közösségéböl Ilyen háttérrel lehet valaki akár Nobel-díjas világsztár is, az sem segít. Hát ha még valaki amúgy is csak egy höbörgö nyikhaj. Mindenkivel össze fog veszni. A követöi is hasonló lelki alkatuak lehetnek, akikböl láthatóan túl sok van az országban. Az ember csak most kezdi igazán felfogni, hogy mit is élhetett át a volt felesége, Varga Judit évtizedeken át ennek a pszichopata, vadóc, gyülölettel, aljas indulatokkal teli, önimádó svindlernek az oldalán.
2025. július 11. 16:17 Szerkesztve
Akik Magyar Péterre akarnak szavazni, azoknak tudniuk kell, hogy egy esetleges választási gyözelme esetén, éveken keresztül az égvilágon semmi mással nem foglalkozna, mint hogy a Fideszt felszámolja. Mindenkit bíróság elé állíttana, elkobozná a vagyonokat, rosszabb lenne, mint Rákosi. Ez nem fog sikerülni neki. Ami viszont sikerülne, az Magyarország szakadékba taszítása, olyan mértékben, hogy azt 50 év alatt sem lehetne orvosolni. Magyar Péter nagyobb veszély Magyarországra, mint a mohácsi vész, vagy Trianon volt. Mert azok után az ország valamikor talpra tudott állni. Magyar Péter viszont szíven szúrja az országot, gyarmati sorba taszítja a magyarokat, abból nem lesz feltámadás. Igen, ez lesz, ha engedjük neki. Én bízok a népharag mindent elsöprö erejében és MP csúfos bukásában. Talán még idejében észbe kapnak a magyarok.
Palatin
2025. július 11. 16:17
Ha MP tele okádná a repülöteret és közben röfögne, az imádói a rajongástól elalélnának. "Bár tudom, hogy meséid magva hazug, link, ócska kalandregény, De ha még büdösnek tartasz is, imádlak te drága jó apacs legény. Követlek bárhova, nem akadály se tüz, se víz, se friss tehénlepény. Álmaimat is te kíséred, ágyam mellett fotód, s rajta az éjjeli edény." A Tisza-rokkantak így morzsolgatják rózsafüzérükön esti zsolozsmájukat. Itt már a nem a politikusoknak, hanem a pszichopatológusoknak lenne dolga. Tudomásul kell vennünk, hogy a magyarság is olyan mint a kávé, van zacca. Fontos, hogy ezt tudjuk kezelni. A poloskák elszaporodásának Magyarországon nemcsak a klimaváltozás az oka, hanem egy átmeneti speciális magyar megkukulási hullám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!