„Hiába próbálod elterelni a figyelmet a saját szennyesedről, a valóság megtalál” – bomlik a TISZA!

2025. július 05. 19:39

Ordas Eszter rádöbbenhetett: a főnöke exfelesége nem csak kitalálja, hogy Magyar Péter valóban agresszív ember.

2025. július 05. 19:39
null
Horváth K. József

Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakcióvezetője lemondott, és bár családi okokra hivatkozva tette ezt, Deák Dánielnek voltak olyan, több forrásból is megerősített belső információi, melyek szerint valójában

a párton belüli terror az, ami távozásra késztette. 

József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének sorai jutottak eszembe: „s az emberségen, mint rajta a rák,/ nem egy szörny-állam iszonyata rág/ s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, / fő-e uj méreg, mely közénk hatol / – meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...

Azt írja Deák: „a Tisza fővárosi frakcióvezetője panaszkodott Magyar Péter agresszív stílusára – nem tudta már elviselni azt a terrort, amit Magyar Péter vele és a többi tiszás taggal szemben alkalmazott.

Nem engedte őket autonóm szereplőként viselkedni, a legapróbb részletekig megmondta, mit csinálhatnak,

emellett rendszeresek voltak a leszidások is.

A végső lökést valószínűleg az adhatta Ordas számára, hogy meghallgatta Varga Judit interjúját, s a saját tapasztalatai összecsengtek a volt miniszterével. Rádöbbenhetett: a főnöke exfelesége nem csak kitalálja, hogy Magyar Péter valóban agresszív ember.

Mi mindennek kellett ott történnie, ha Varga Judit Magyart a bíróságon még embernek sem nevezte, hanem egyszerű képződménynek. Varga Judit a bíróságon baloldali újságíróknak azt mondta, hogy „ha egy Magyar Péter nevű képződmény is kap pontokat, akkor ő ebben a (politikai) versenyben nem akar részt venni.

Amihez Magyarnak azon aljas megjegyzése is hozzájárult, amit annak idején tett, amikor nyilvánosságra a titkos hangfelvétel készítésének okát.

Azt merészelte mondani, hogy a hazájáért tette. 

Szerencsére Varga Judit ezt is csípőből cáfolta, amikor kijelentette: „Azt meri állítani erről a titokban felvett, aljas hangfelvételről, hogy ezt azért csinálta, hogy a hazát megmentse. Ő nem azért csinálta ezt. Ő azért csinálta, hogy a végletekig zsarolja a saját feleségét, hogy az nem válhat el.

A magából kivetkőzött Magyar válaszul ismét börtönnel fenyegetőzött. 

Pedig Ordas Eszter nem akart elmenni. A jelek azt mutatják, hogy a pohár az utóbbi időben gyorsan telt be, s az utolsó cseppet pedig épp a volt feleség bírósági nyilatkozata jelenthette. Nem sokkal a lemondása előtt nyilatkozta: „tartsunk ki mindannyian 2026-ig, ha kell, akkor 2026 tavaszágig, ha kell, 2025 őszéig. Mi itt vagyunk, készen vagyunk, és veletek együtt közösen fogjuk ezt megcsinálni.” 

Orbán Viktor így reagált a történtekre harcosaihoz küldött üzenetében: „Közben a Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is. A fővárosi frakcióvezető lelépett. Egy nő. Varga Judit nyilatkozata után egy nappal. Nincsenek véletlenek. Ami sok, az sok, és az igazság mindig kiderül. Vajon ki lesz a következő?” – tette fel a kérdés a kormányfő.

Ordas Eszter átmeneti utódját – amíg a véglegest nem választják meg – nem volt nehéz megtalálni: Gerzsenyi a sorosista ordas eszmék lelkes képviseletére már éppen elégszer szolgáltatott bizonyítékot.

Maga Magyar is Soros-ügynökként tekintett az EP-képviselőre.

Idézem Gerzsenyit: „Számtalanszor leírtam jómagam is még brüsszeli tisztviselőként, hivatalos jelentésekben, hogy a rezsicsökkentéssel maga alatt vágja a fát az ország, véget kellene neki vetni. Hasztalan.” De Gerzsenyi nem riadt vissza a náci áthallásos nyilatkozattételétől sem, amikor anno arról írt, hogy

 „gyomláljuk ki a burjánzó, kártékony elemeket, távolítsuk el az elszáradt, régről ittmaradt, elöregedett ágakat, frissítsük a talajt, és ültessünk új, életképes, ígéretes fajokat. Hogy a kert fenntartható, kívülről tetszetős, belülről egészséges legyen”.

Bejegyzését azzal zárta, „a TISZA nap mint nap a magyar emberekért, az élhetőbb országért dolgozik – ágról ágra”.

Ceglédi Zoltán elemző erre így reagált: „bárki, akinek van egy minimális politikai tudása, érzéke, kultúrája, az nem ír le egy olyan posztot, ahol megpróbálja a saját politikai ambícióját, krédóját új és ígéretes fajok telepítésével párhuzamba hozni”.

Végül Kocsis Máté Facebook-bejegyzését érdemes idehozni: „Hiába próbálod elterelni a figyelmet a saját szennyesedről, hiába fenyegetsz börtönnel mindenkit, akár gyermekeid anyját, a valóság téged is megtalál, és a hazugságaid ezrei csak rossz emlékek lesznek az országban.
Még 284 nap, és felkenődsz a falra!

A józan magyarok nem kérnek az ordas eszmékből, csak azt tudják elképzelni, hogy Mesterházy, Gyurcsány, Márki-Zay felkenődése után ez M. P. esetében is így lesz.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: Magyar nemzet /  Hatlaczki Balázs)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2025. július 07. 13:11
Ez a nő se egy szelíd nyuszi! Rövidesen kiderül, "csaladi okok" miatt hol fogja folytatni! Nem letezik, hogy ezek ne hallottak volna semmit poloskarol! Hát nemsokara vkik vkiket hatbeszúrnak, ahogy szokták!
Theorba
2025. július 06. 11:41
Nekünk is több hiteles forrásunk megerősítette, hogy a keresztapa Gratz-ba jár kezeltetni a komplexusait. Van ilyen.
Chekke-Faint
2025. július 06. 06:02
Csak nem kiderült Ordas Eszter harmadik neve amit eddig nem használt, a Hazug.
kekszalagosautistamarki-szorostalpramagyarok-rokarekarajongoiklub
2025. július 05. 22:15
aláíró micike távozik, még mielőtt kiosztanak pár év börönt a főváros gazdálkodása miatt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!