„Ukrajna elvégezte Orbán Viktor helyett a piszkos munkát” – Zelenszkij saját kezűleg sodorja veszélybe Ukrajna EU-csatlakozási esélyeit

Hiába próbálták megkerülni Orbán Viktort, Ukrajna saját hibái könnyen keresztülhúzhatják Brüsszel tervét.

A Kossuth-díjas zenész szerint baloldali körök és féltékeny rádiósok számolták fel a sikeres műsorát, majd koncertjeit is sorra lemondták, miután nyíltan kormánypárti lett.
Nagy Feró kemény szavakkal idézte fel a múltját a Húrokon írt történelem című műsor legutóbbi adásában, ahol Szabó Lászlónak adott interjút – írta meg a Magyar Nemzet. A Kossuth-díjas zenész elmondta, hogy a Garázs című rádióműsora anno óriási népszerűségnek örvendett.
A második legnépszerűbb műsor az Esti Krónika után a rádióban, éppen hogy nem vertük meg hallgatottságban a Krónikát
– tette hozzá.
A Beatrice frontembere szerint azonban a gyors siker sokak szemét szúrta, különösen a rádiós berkeken belül. „Ekkor az történt, hogy a rádióban megszólaltak féltékeny emberek, Juszt Lacik meg ilyenek, hogy ezt nem kéne engedni” – mondta. Feró úgy véli, kollégái irigysége volt az oka annak, hogy elkezdték ellehetetleníteni a műsort: „Rájöttek, hogy amit itt hallanak, az hozzájuk képest egy üstökös, ami megy az égen. Ezek után mi lesz – bocsánat a kifejezésért – ezekkel a fos műsorokkal, amiket ők csinálnak?”
A zenész az interjúban beszélt arról is, hogy a politikai nézetei miatt vált kegyvesztetté. Felidézte, hogy 1991-ben a Népszabadságban nagy betűkkel jelent meg, hogy kormánypárti lett, miután összeveszett SZDSZ-es barátaival. Mint mondta, segíteni akart „a balfék kormánynak”, és azt szerette volna, ha az SZDSZ konstruktív ellenzékként működik, de barátai lebeszélték erről, mondván, hogy „ehhez ő nem ért”.
Hasonlót hallott korábban Erdős Pétertől is, ezért „bepipult”, és nyíltan elkezdte vállalni a kormánypártiságát, amit azonnali megtorlás követett: „Ezután a Beatice összes koncertjét lemondták, semmilyen fellépése nem lehetett.” Ezzel kapcsolatban a zenész ironikusan tette fel a kérdést:
Akkor ki volt hatalmon?”
A teljes interjút itt tekintheti meg:
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hiába próbálták megkerülni Orbán Viktort, Ukrajna saját hibái könnyen keresztülhúzhatják Brüsszel tervét.