Megjött az engedély: kiderült, mikor indulnak haza Kapu Tiborék!

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését.

Már a cukrászokat is megihlette a magyar kutatóűrhajós.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos közösségi oldalán osztott meg egy fotót, melyen egy igen kreatív fagyikreáció látható egy cukrászda pultjában. Az étcsokis fagyi tetejét fekete, csillogós mázzal vonták be, melyben egy űrhajós figura áll, a jobb felső sarkában pedig egy kis gödör látható. A hűsítő édességnek a „Kapu Tibor űrkutat ás” fantázianevet adták.
A bejegyzésből nem derült ki, hogy hol található az a cukrászda, melynek egyik munkatársát megihlette Magyarország második kutatóűrhajósának alakja.
Viszont az nem kizárt, hogy rövidesen maga Kapu kopogtathat náluk, hogy megkóstolná ezt a fagylaltot, mivel mint kiderült, a HUNOR-program űrhajósa a tervek szerint július 14-én indulhat haza a Nemzetközi Űrállomásról társaival együtt. A HUNOR Magyar Űrhajós Program közlése szerint
az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én, magyar idő szerint 13 óra 5 perckor fejezi be küldetését.
A Crew Dragon „Grace” űrhajó Kalifornia partjainál landol majd – tették hozzá.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
Nyitókép: Kapu Tibor Facebook-oldala
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését.
***