„Ezt határozottan visszautasítom” – kiakadt a Tisza sorkatonai ötletére a népszerű tévés

Hajdú Péter megdöbbenéssel hallotta az egyre élesebb hangokat az EU-n belülről, hogy vissza kellene állítani a sorkatonaságot.

A Junior Prima díjas művész elismerte, hogy annak idején szerepelt a párt EP-kampányának egyik podcastjében, de a szereplést saját kérésére fél éve eltávolították.

„Sajnos az elmúlt időszakban többször felmerült a nevem politikai vetületben egyes sajtóorgánumok cikkeiben, olyan hamis látszatot keltve, hogy bármilyen szinten is közöm lenne bizonyos politikai párthoz, körökhöz. Szeretnék elhatárolódni minden olyan megállapítástól, miszerint bármi közöm vagy kapcsolódásom lenne, nemcsak a Tisza párthoz, de bármelyik másik politikai párthoz vagy Budapest vezetéséhez” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Szabó Kimmel Tamás, aki azt is világossá tette, hogy
nem vesz részt egyik hazai párt kampányában sem, mert nincs rászorulva.
A színész elismerte, hogy annak idején szerepelt a Tisza párt EP kampányának egyik podcastjében, de a szereplést saját kérésére fél éve eltávolították. „A jövőben szeretném kérni a sajtó munkatársait, hogy ne mossák össze a nevemet semmilyen politikai párttal” – olvasható a színész posztjában.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala