– szögezte le.
„Amikor legközelebb félrészegen a telefonjával bohócfejeket kommentel valahová, nyugodtan értsétek magatokra” – zárta gondolatait a kommunikációs szakember.
Mandula bejegyzéséhez egy képmontázst is csatolt, melyen olyan ismert balliberális szereplők tűnnek fel, mint Magyar Bálint egykori miniszter, Perintfalvi Rita teológus, Hann Endre közvéleménykutató, Kéri László újságíró vagy Lendvai Ildikó, az MSZP egykori ikonikus arca, illetve az ifjabb generációból Fekete-Győr András, a Momentum bukott képviselője.
Bennük az a közös, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban mind „hitet tettek” az ellenzék vezető politikusává vált Magyar Péter mellett.
A vonatkozó posztot alább tekintheti meg: