Áll a bál Ferencvárosban: Baranyiék ismét Puzsér szekerét tolnák

2025. július 22. 10:19

Bizottsági ülésen tárgyalják Puzsér Róbert kávézójának a teraszengedélyét.

2025. július 22. 10:19
null

Ferencvárosban újabb politikai és lakossági vita bontakozott ki Puzsér Róbert kávézójának ügyében, miután a helyi önkormányzat bizottsági ülésen tárgyalja az Inga nevű vendéglátóhely teraszengedélyének kérelmét, valamint azt is, hogy az üzlet éjjel 1 óráig nyitva tarthasson – számolt be a Magyar Nemzet.

A tervezett intézkedéseket komoly lakossági tiltakozás övezi, 

a helyiek szerint az önkormányzat – Baranyi Krisztina vezetésével – figyelmen kívül hagyja az ő érdekeiket.

Káosz a dokumentáció körül

Szepesfalvy Anna, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője súlyos hiányosságokra hívta fel a figyelmet: a teraszengedély-kérelem szabálytalanul lett benyújtva, nem tartalmaz helyszínrajzot, iktatószámot és formai szempontból sem felel meg a tárgyalási feltételeknek. Mint elmondta, a bizottsági tagok számára sem világos, hogy pontosan hova és mekkora teraszt terveznek Puzsérék.

A Magyar Nemzet cikkében arra is kitér, hogy a Tűzoltó utca adottságai is problémásak: nem túl széles, így a parkolóhelyekre kerülhetnek az asztalok, mivel a járdák nem elég tágasak, és már most is helyszűkét okoznak a kihelyezett növényládák. Emellett biztosítani kell a mentők és tűzoltók akadálymentes bejutását, különös tekintettel a közeli gyermekgyógyászati klinikára.

A korábbi utcazárás – amelyet Baranyiék „urbanisztikai fejlesztésként” próbáltak bemutatni – szintén heves ellenállást váltott ki. 

Szepesfalvy szerint ez a lépés valójában csak az Inga kávézó üzleti érdekeit szolgálta, miközben más, hasonló vendéglátóhelyek a környéken jelentős díjakat fizetnek a közterület használatáért. Az Inga esetében azonban – a képviselő szerint – megpróbálták elkerülni az engedélykérést és a díjfizetést.

A hatósági figyelmeztetések hatására a lezárást végül visszavonták, és most hivatalosan próbálják megszerezni az engedélyeket.

Ezt is ajánljuk a témában

Éjszakai nyitvatartás: újabb lakossági konfliktus

A helyiek aggodalmait tovább fokozza az a zárt ülésen várható döntés, amely szerint az Inga kávézó éjjel 1-ig lehetne nyitva. Szepesfalvy szerint ez elfogadhatatlan: 

a lakók már most is panaszkodnak a hangoskodásra, cigarettázásra és zajra. 

Az utca szűk, magas házakkal körbevett, így a legkisebb zaj is felerősödik, ami ellehetetleníti az éjszakai pihenést.

A képviselő hangsúlyozta: sem a lezárást, sem a nyitvatartási szabályok megváltoztatását nem előzte meg valódi lakossági egyeztetés, és szakmai érveket sem mutattak be.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szentkirályi Alexandra

Facebook

Idézőjel

Jogos a helyiek felháborodása – és szerencsére hangot is adtak neki!

Nyitókép: Deák Dániel Facebook-oldala

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oberennsinnen49
2025. július 23. 13:41
Baranyiék „urbanisztikai fejlesztésként” próbáltak bemutatni – Amikor a Puzsér-félék a szádba sz.rnak a járdádon, az Baranyi Krisztikéék szerint az urbanisztikai fejlesztés. Ügyes. A budapesti lumpi-proliknak ez éppen elég meggyőző.
Tarhonya
2025. július 22. 20:37
Baranyai annyira lepattant hajléktalan, hogy akkor inkább a puzsit cumiztatnám meg, mert legalább úgy néz ki a feje, mint egy p.csa! Pulpfiction után szabadon....
Hopszjuliska
2025. július 22. 17:58
Az a helyzet, hogy nagyon kilóg a lóláb! A Tűzoltó utcával párhuzamos utcában véges végig kiülös teraszok vannak és nincs gyermekklinika! Nem kellene erőszakosan minden utcát kisajátítani! A zsuér eddig sem volt a kedvencem! Vegye meg az Élesztőt, Trafót, stb. - tele az utca már így is bulihellyel!
kir2vik
2025. július 22. 12:29
Azt sem értem, hogy ha Puzsér belenéz a tükörbe és egy csimpánzt lát, miért nem szorítkozik az írásbeliségre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!