Tragédia a Palatinus strandon: szemtanúk szerint az úszómester telefonozott, miközben a kislány fuldoklott

2025. június 19. 08:16

A rendőrség nyomoz.

2025. június 19. 08:16
null

Szemtanúk szerint az úszómester a telefonját használta, amikor egy hatéves kislány eszméletlenül lebegett a vízben a Palatinus strandon – írta a Magyar Nemzet.

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, szombaton egy hatéves kislány vízbe fulladt a Palatinuson. Bár a fürdőzők azonnal megkezdték az újjáélesztést, a kislány életét nem lehetett megmenteni.

Szemtanúk szerint az úszómester a telefonjára figyelt, miközben a gyermek mozdulatlanul lebegett a medencében.

A Borsnak nyilatkozó Zsanett, aki párjával elsőként sietett segíteni, elmondta: „A kislány szokatlan pózban lebegett, nem mozgott, és már nem lélegzett. A párom emelte ki a vízből, én pedig jeleztem az úszómesternek, de ő csak a telefonját bámulta” – mesélte a nő.

Az úszómester végül odament, de Zsanettékat kérte, hogy hívják a mentőket, mire a nő rászólt, hogy tegye meg ő maga – hiszen, hogy lett volna telefon az éppen a medencéből kimászó embereknél. A kislány újraélesztését Zsanett intenzív osztályon dolgozó édesanyja kezdte meg, de a gyermeknek már nem voltak életjelei. „Habzott a szája, talán rohama vagy görcse lehetett” – mondta Zsanett.

A strand vezetése szerint a rendőrség vizsgálja az ügyet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást, és azt is vizsgálják, történt-e más bűncselekmény. A fürdőzők szerint nem ez az első alkalom, hogy a strand dolgozói nem figyelnek megfelelően a vendégekre.

Nyitókép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezt is ajánljuk a témában


 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2025. június 19. 10:12
Az anya és gyereke önkormányzati szálláson éltek. Ennyi.
survivor
2025. június 19. 10:09
"A fürdőzők szerint nem ez az első alkalom, hogy a strand dolgozói nem figyelnek megfelelően a vendégekre." Az úszómesterek csak csajozni akarnak. Mindig így volt ez.... A szülő nem figyelte a gyerekét ?
hakapeszim
2025. június 19. 10:02
Nem vagyok egy szabály és korlátozásmániás, mindentbetartó vágásiferi, de az úszómesternél egyáltalán miért van a kezében a telefon? Ha engem sofőrként megfognak, hogy vezetés közben nyomkodom, keményen megbüntetnek. Az ember azt hinné, hogy az úszómester pásztázza a vizeket, járkál, figyel és ha kell, beavatkozik. Az anya felelősség sem vitás, őt én nem bántom, ennél nagyobb büntetést, ami őt érte, úgysem kaphat.
formaegy-2
2025. június 19. 09:55
"Szemtanúk szerint az úszómester a telefonját használta, amikor egy hatéves kislány eszméletlenül lebegett a vízben a Palatinus strandon..." Az anya, az úszómester felelős, ez egy pecig sem kérdés!!!!!!!!!!!!!!!! DE!!!!!! Mit csináltak a szemtanúk????????????????? Ha én ilyen esetnek szemtanúja vagyok, nem azt nézem mit csinál az úszómester, hanem azonnal ott termek, és segítek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!