Elkészült a jelentés: óriási sokkal néz szembe Ukrajna

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb jelentése szerint Ukrajna költségvetése már idén megroppanhat.

Különleges programokkal várják az érdeklődőket.
Csütörtök reggel megnyílt Szekszárdon az első Libri könyvesbolt az Arany János utcai Lidl áruház mellett. A megnyitón az első ötven vásárlót egy-egy könyvvel ajándékozták meg, a gyermekeket pedig egész napos programokkal – kvízzel és matricákkal – várták.
A bolt előtt kialakított olvasósarok a járókelők számára is lehetőséget kínál az ismerkedésre az üzlet kínálatával. A Libri megnyitásával Szekszárd lett az utolsó vármegyeszékhely, ahol könyvesbolt nyílt az országos hálózatban.
A Libri Szekszárd Könyvesbolt a nyitási héten, június 19. és 22. között 10 százalékos kedvezményt biztosít minden papíralapú könyvre. A zöld matricával ellátott második könyvet ajándékba adják július 13-ig, míg a pink matricás könyvek ára június végéig 30–70 százalékkal csökkentett.
Diákigazolvánnyal rendelkező középiskolások és egyetemisták ajándékba kapják Visky András Vissza a nyomokon című kötetét. A nyitási hét keretében június 21-én, szombaton 11 órától dedikálással egybekötött könyvbemutatót tartanak Patkó Ágnes Gyilkos borvidék című regényéről, Orbán György közreműködésével.
A szekszárdi Libri hétfőtől szombatig 9 és 19 óra, vasárnap 10 és 18 óra között tart nyitva.
Nyitókép: Jean Voiculescu / Getty images
***