A frakciók által jelölt személyek meghallgatására, valamint a jelölésre vonatkozó bizottsági döntésre előre láthatóan május 13-án, kedden kerül majd sor, és az Országgyűlés akár már a következő plenáris ülésen szavazhat is a jelöltekről.
Az Ab jelenleg
a törvényileg előírt tizenöt helyett csak tizenkét fővel működik
mivel tavaly márciusában Sulyok Tamás akkori elnököt államfővé választották. Az Ab elnöke ekkortól Juhász Imre lett, de az ő mandátuma áprilisban lejárt, hogy korábban Salamon Lászlóé is. Az Alkotmánybíróságot az új elnök megválasztásáig Varga Réka elnökhelyettes vezeti.
A bizottság elnökének tájékoztatása szerint az alkotmánybírók megbízatása tizenkét évre szól és nem újítható meg, az adott bíró a megválasztás időpontjában a 70. életévét nem töltheti be.