375 szavazat – ez így nem tűnik soknak, nem is az, mégis elég volt ennyi, hogy lényeges változás történjen Szolnok életében: a tavalyi önkormányzati választáson nem kis meglepetésre pont ennyivel nyert Györfi Mihály, az összellenzék, pontosabban a Tegyünk Szolnokért Egyesület, a Jobbik, a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd-Zöldek és az Agora Egyesület közös jelöltje. A jelenlegi polgármester kihívója nem volt más, mint elődje, a megyeszékhelyet 1998 és 2002, majd 2006-tól egészen 2024-ig vezető Szalay Ferenc, aki a voksok 38,68 százalékát kapta meg, míg az ellenzéki politikus a voksok 39,9 százalékát gyűjtötte be, ez is mutatja, mennyire kiélezett volt a verseny.
Györfi nem kis hévvel rúgta be Szolnok ajtaját, az elmúlt szűk egy évben több olyan húzása is volt, amivel címlapokra került, hiszen