Egyre mélyebb hazugságspirálban a Tisza – íme a tények a gyermekszegénységről

Bódis Kriszta „társadalompolitikai szakértőnek” sikerült a hihetőség határán is túllőni. Szalai Piroska elemzése.

Győr baloldali polgármesterének egyik első teendője volt, hogy elkezdte leépíteni a Városrendészetet.
Nem akárhonnan kapott kritikát a győri városvezetés: Varga Viktória Beáta, a helyi Momentum alelnöke, aki a tavalyi önkormányzati választáson még Pintér Bence polgármesterrel együtt indult, most pedig szórakozóhelyén, a Lima Pubban a Tisza Párt helyi rendezvényeinek biztosít helyszínt, nemrég súlyos állításokat tett a győri közbiztonságról.
Varga arra kérte a győri vezetést, hogy „vegyék fel a kapcsolatot a belvárosi közbiztonság ügyében, tegyenek rendet a belvárosban”.
Az történt ugyanis, hogy tízéves kislányával és barátnőjével „3 roma származású, kb. 12 éves fiú” kötekedni kezdett, beszólogatott nekik, majd hátulról fellökte őket. „Ez a kisfiú banda nem először találta be a gyerekeimet, mert a húsvéti vásáron előtte pár nappal az asztalt akarták rájuk borítani” – panaszolta a helyi politikus, aki szerint
„eljutottunk oda, hogy a belváros fényes nappal egy attrocitásokkal (sic!) teli és kisebb-nagyobb, fiatalabb-idősebb bandák, bántalmazó, rongáló színtere lett. Muszáj ezt megosztanom, mert a helyzet egyre rosszabb, sok mindent megengednek maguknak”.
A helyzet pikantériája, hogy a győri Momentum és az óbaloldal többi pártjának támogatásával hatalomra került polgármester, Pintér Bence hivatalba lépése után szinte azonnal elkezdte a közbiztonság problémáinak megoldása érdekében létrejött Városrendészet leépítését.
Pintér számára ez kampánytéma is volt: azzal érvelt, hogy a Városrendészet költségvetése feleslegesen magas, miközben az intézmény nem hatékonyabb jogelődjénél, a győri közterület-felügyeletnél, így a cég költségvetéséből inkább rendőri szolgálati lakásokat kellene vásárolni.
Hivatalba lépve aztán a polgármester a nyilvánosságban többször nyomás alá helyezte a Városrendészet szakmai vezetőjét, Miletics Mórt,
akit márciusban „közös megegyezésen alapuló lelépésre” szólított fel. Miletics – miután munkáltatói jogainak gyakorlója nem a polgármester, hanem a közel kétharmados fideszes többségű közgyűlés – Pintér kérésének nem tett eleget, így a polgármester a Városrendészet intézményvezetőjéhez, Kozma Zoltánhoz fordult, hogy rúgja ki Mileticset. Kozma március 14-én ehelyett inkább maga távozott, Miletics pedig a helyén maradt, s ő látja el átmenetileg az intézményvezetői feladatokat is.
A polgármester azóta folyamatos költségvetési nyomás alatt tartja a Városrendészetet: a városrendészek az év elejével nem kaptak béremelést, de megvonta tőlük a 13. havi juttatást és a túlórapénzt is. Az intézmény működését sem finanszírozza: Miletics Mór még februárban a győri önkormányzati médium, a Győr Plusz számára azt nyilatkozta, hogy 29 millió forintos működési hiánnyal tervezte a városrendészet költségvetési juttatásait Pintér Bence,
s „amikor ezt többedjére jeleztük”, válaszul azt kapták, „hogy többet kerékbilincseljünk”.
A Városrendészet kivéreztetése minden bizonnyal nem független attól, hogy immáron Pintér Bence legszorosabb szövetségesei által is érzékelhető mértékben romlott Győr bizonyos pontjain a közbiztonság.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba