Figyelmeztet az elemző: a gyűlöletakciók azt igazolják, „a Magyar Péter hergelte indulatnak nem szab gátat semmilyen észérv”

2025. május 23. 11:20

A Nézőpont elemzője sem zárta ki, hogy a Tisza Párt miatt erőszak lehet az utcán.

2025. május 23. 11:20
null

Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője pénteki Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy Magyar Péter pártja semmibe veszi a demokráciát. Ezt az állítást több ténnyel is alátámasztotta.

Az elemző többek között hangsúlyozta, hogy 

a Tisza-szavazók gyűlöletakciói is azt igazolják, a Magyar Péter hergelte indulatnak nem szab gátat semmilyen észérv.

 Az erőszak határán táncolnak, figyelmen kívül hagyva az eddig csendes többség demokratikus akaratát” – húzta alá.

Majd felvázolt egy olyan borús forgatókönyvet is, miszerint, „nem merész kijelentés, ha azt mondjuk, 

elképzelhető, hogy lesz miattuk erőszak az utcán”.

„Ennek már most is egyértelmű jelei vannak, elég, ha megnézzük a legutóbbi Lázárinfót, ahol tetten érhető volt a verbális agresszió a Tisza-szimpatizánsok részéről” – hozott egy példát.

Pálfalvi szerint „ez tudatos provokáció”, melyre az eddig csendes többségnek nem szabad másként reagálnia csak béketűréssel, erőszakmentesen, létszámából fakadó erejének kifejezésével, de már nem csendesen – hangsúlyozta.

Ezt is ajánljuk a témában

Az elemző mindezek után arra is kitért, hogy pártállástól függetlenül mindenkit meg kell győzni arról, hogy „a józan gondolkodás fontosabb, mint a hangerő, de önmagában nem elég csendben tudni az igazságot, hanem ki is kell mondani azt”. Máraival idézve arról is írt, „bírni kell a fagyot is, ha acél akar lenni az ember”.

Pálfalvi Milán szerint ez nem pártokról, hanem Magyarország demokratikus önazonosságáról és jövőjéről szól. „Ehhez megalapozott reményt ad a tudat, a magyarok okosabbak annál, hogy bedőlnének a provokációnak. Mostantól viszont hibát követ el, aki csendben marad” – szögezte le.

Nyitókép: Képernyőfotó

***

***

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ízisz
2025. május 31. 21:36
Z. Itt egy újabb példa!!! Ezt tényleg lehet? Poloska, Orbán Viktor születésnapján lincselteti szektájával az édesanyját 2025. május 31. - 20:10 Egészen elképesztő amit megenged magának Magyar Péter. Orbán Viktor képeket osztott meg édesanyjával, hiszen ma van a születésnapja a magyar miniszterelnöknek. Magyar Péter egyszerűen lementette a képet, és lincseltetni kezdte a szektájával Orbán Viktort és az édesanyját." Ember az ilyen??? Még az állatok is különbek tőle!!! 💯❗🖕
Palmimi85
2025. május 25. 15:01
Ennél a beteg parazitánál még a bolgár tehén is valamivel jobb! De remélem, a Jóisten megkímél bennünket mind a kettőtől.
2025. május 24. 19:31 Szerkesztve
2006 óta ugyanazon "AGYHALOTTAK" aki miatt már 4 X volt 2/3 most az egész életét megélhetési parazitaként tengetőt új messiásként ajnározzák. Poloskás új eltartóira Brüsszelben talált 🥴 Mentelmi joggal, ~ 30ezer eurós kamuallásában általa kiválasztott cinkos és bűntársaival nemzetaáruló 😡
2025. május 24. 09:16 Szerkesztve
Mit tett Magyar Péter? Hazudozott, rágalmazott, mocskolódott, gyűlöletet szított, fenyegetőzött, nőverő, arrogáns, impertinens, korrupt, lopott és még rabolt is. Erkölcsi hulla. Magyar Péter személyiségénél fogva alkalmatlan politikusnak. Kezelésre szoruló kihívásokkal küszködik és romlik az állapota. Az sem biztos, hogy a választásokig ki tud tartani. Pöti egyébként is kimet a divatból. Uncsi a folytonos gyűlölködése, hazug vádaskodása, uszítása. Pozitív dolgok kellenek és azt Orbán és a Fidesz produkálja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!