Döbbenetes statisztikák a magyar utakról

2025. május 05. 06:19

Halálutakról számol be az Eurostat – a legrosszabb helyzet azonban nem Kelet-, hanem Nyugat-Európában van.

2025. május 05. 06:19
null

A Pénzcentrum az Eurostat adataira támaszkodva összegyűjtötte a 2023-as év azon közúti baleseteit, amelyekben legalább egy halálos áldozat volt. Az adatokat úgy kell értelmezni, hogy hány halálos áldozat jut egymillió lakosra – teszik hozzá.

Magyarország a listán a 19. helyen áll, 472-es értékkel, míg Horvátországban ez a szám 274, Ausztriában pedig 402 volt.

A nyugat-európai országoknál a legrosszabb a helyzet: 

a lista végén Németország (2839), Olaszország (3039) és Franciaország (3154) szerepel – vagyis itt jut a legtöbb halálos áldozat egymillió lakosra.

A Magyar Autóklub statisztikái szerint bár európai összevetésben nem vagyunk a legrosszabbak között, a Covid-időszak visszaesése után

ismét emelkedik a halálos balesetek száma Magyarországon.

Hangsúlyozzák: idén február végéig már 66 halálos kimenetelű közúti baleset történt, ami meghaladja a 2023-as egész éves adatot (65). 2024-ben ez a szám 50 volt. Riasztó a helyzet halálozások terén is: míg a tavalyi, 2024-es év itt is jó statisztikákat mutat, addig 

idén, szintén az első két hónap végére elérte a hetvenhat főt, ami egyedül több, mint 2019 óta akármelyik évben összesen.

A KSH vármegyei összesítése szerint a legtöbb közlekedési baleset tavaly Budapesten történt –

minden ötödik baleset a fővárosban volt.

A legkevesebb balesetet Tolna és Nógrád vármegyékben regisztrálták.

A legkevesebb halálos áldozattal járó közúti baleset 2023-ban az alábbi országokban történt:

Liechtenstein: 0
Izland: 8
Málta: 16
Luxemburg: 26
Ciprus: 34
Észtország: 56
Szlovénia: 82
Norvégia: 110
Lettország: 142
Litvánia: 160

Nyitókép: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sanyi72
2025. május 05. 19:26
Ahhoz képest, hogy nálunk bolgár, meg román cigány hordák száguldoznak, elég jól állunk.
Válasz erre
0
0
Swansea2688
2025. május 05. 13:41
A cím helyesen inkább úgy hangzana: "Döbbenetes marhaságokat írunk a statisztikákból, mert nem tudjuk/akarjuk őket helyesen értelmezni". Most komolyan, erre a Mandinerre fizessek elő, amely tele van hazugságokkal, ferdítésekkel, a helyesírási hibákról, magyartalanságokról, tárgyi tévedésekről, a tönkretett, ocsmány külcsínről és kommentfelületről már nem is beszélve? Egy igényes, tárgyilagos, szükség esetén kellően kormánykritikus lapra esetleg áldoznék, erre a béna, origósodó propagandaszócsőre biztosan nem.
Válasz erre
1
0
masikhozzaszolo
2025. május 05. 10:10
Mivel osztunk? Egy ország lakosságával? Benne józsi bácsi, aki biciklire sem tud felülni, otthon ül a kiskapuban? Vagy a ténylegesen közlekedő autók számával, autós balesetnél? Vagy megnézzük mennyi baleset volt 50 éve, és az alapján ma már a forgalom, autószám közlekedők száma szerint nem10 millióan kéne lennünk, hanem csak néhányan? És vegyük figyelembe a napi hatást, ha éppen a délutáni 5 órai dugóban ül mindenki és éppen nem megy sehova, akkor a rosszullétek számát is nézzük? Vagy megnézzük a forgalom nagyságát, és azzal osztunk? A menés kockázata.
Válasz erre
3
0
wadcutter
2025. május 05. 08:35 Szerkesztve
Nem értem, 2023-ban Magyarországon 65 halálos közúti balesetben 72-en haltak meg, ezt levetítik egymillió főre, és kihozzák a 472-es értéket. Hát ez meg hogy? Biztos bennem van a hiba.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!