Eldőlt a csata Keszthelyen: egy pillanat alatt megfutamította a tiszásokat Lázár János (VIDEÓ)

„Ezek mindig elmenekülnek” – jegyezte meg az építési és közlekedési miniszter.

Olyan vállalást, amit Magyar Péter fogalmazott meg „csak az vállalhat, aki maga is részt vesz a pénzcsapok elzárásában” – mutatott rá a tárcavezető.
Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: egy mondattal megfutamította a tiszásokat Lázár János a Keszthelyen tartott pénteki Lázárinfón.
Ezek mindig elmenekülnek”
– jegyezte meg az építési és közlekedési miniszter, miután a Tisza megjelent támogatói kérdést sem intézve a miniszterhez gyorsan eloldalogtak.
Ezt is ajánljuk a témában
„Ezek mindig elmenekülnek” – jegyezte meg az építési és közlekedési miniszter.
Az említett Lázárinfón a Tisza párt EP-képviselőjének, Kollár Kingának hazaáruló kijelentése, valamint Magyar Péter és pártjának brüsszeli tevékenysége is szóba került. Lázár János ennek kapcsán úgy fogalmazott: „rengeteg olyan kérdés van, amiben nem értünk egyet, de abban a kérdésben, hogy a közélet területén a végső feladatunk és felelősségünk, hogy minden magyar érdekében döntést hozzunk, ebben mindig egyet kell értenünk. Itt, Magyarországon is és Magyarországon kívül, Brüsszelben is.
Szégyen-gyalázat, hogy vannak olyanok, akik odamennek, lefekszenek a brüsszelieknek és képesek Magyarországnak, a hazájuknak, a városaiknak, a polgártársaiknak tudatosan, szándékosan kárt okozni.
Minél rosszabb a magyaroknak, annál jobb lesz majd a Tisza pártnak – gondolják ők. Azonban
ez egy nagy hiba, mert mi ezt soha, semmilyen körülmények között nem fogjuk hagyni, meg fogjuk ezt akadályozni!” – szögezte le Lázár János.
„Eddig Brüsszel azt a taktikát választotta, és mindazok, akiknek nem a magyar nemzeti szuverenitás volt a legfontosabb, hogy megfinanszírozták, megtámogatták, pénzzel kitömték azoknak a zsebét, akik Orbán Viktor ellen indultak. Így volt ez '22-ben, így volt ez '18-ban, így volt '14-ben, meg már korábban is.
Mindig voltak emberek, akik fölvették a nagy lóvét, hogyha szembe kellett szállni Orbán Viktorral. Megpróbálták legyőzni, aztán általában nem sikerült.”
A tárcavezető szerint „most azonban taktikát váltottak az ellenfeleink, ebből is látszik, hogy nem olyan buták, mert most nem pénzt adnak, hanem elvonják a forrásokat. Azt mondják, hogy kivéreztetik Magyarországot, hiszen ha az embereknek nem megy jól, akkor előbb-utóbb meg fogják ezt torolni a Fideszen és a kormányzaton, ezért próbálják elzárni az európai uniós pénzcsapokat és van egy párt, ami ezt támogatja.”
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza Párt elnöke elárulta: ő mindössze „egy kicsit másként fogalmazott volna”.
Mint a miniszter fogalmazott: „idejött Keszthelyre nem olyan régen Magyar Péter és azt mondta önöknek, nagyon helyes, hogy el vannak zárva önöktől, keszthelyiektől a pénzcsapok, persze, ha majd ő lesz a miniszterelnök, akkor majd ő megteszi, amit meg tud tenni.”
Ilyet csak az vállalhat, aki maga is részt vesz a pénzcsapok elzárásában. Másképp hogy ígérhetné meg?”
— mutatott rá a miniszter.
„Nyilvánvaló, hogy ez a szándékos kivéreztetés veszélyes. Hogyan lehet erre válaszolni? Akkor és úgy lehet erre válaszolni, ha még erősebb nemzeti kormányt választanak” – világított rá Lázár János.
Mint kifejtette: „annak az esélye, hogy az országnak járó forrásokat akár Keleten vagy Nyugaton megszerezzük, csak akkor létezik, ha egy nemzeti érdeket képviselő, és egy nemzeti érdekben gondolkodó kormánya van Magyarországnak.
Minél erősebb nemzeti kormány van, annál nehezebb nemet mondani a források megszerzésére”
– húzta alá. Majd a miniszter igen konkrét példát hozott.
„2022-ben, amikor visszakerültem a kormányba azt tapasztaltam, hogy már ment a szórakozás és a balhé közlekedés és más területen is függesztették fel a pénzeket, zárták el a csapokat. Akkor voltunk olyan erőben, hiszen
több mint 3 millió honfitársunk állt mellénk. Odacsaptunk az asztalra. Megkaptuk az agrártámogatásokat, megkapták a pedagógusok a béremelést és el tudtunk már hozni 10 milliárd eurót.
Ha van erős kormány, ha van erős hang Brüsszelben, akkor van eu-s pénz” – vezette le.
„Ha valaki lefekszik a brüsszelieknek, vagy Ukrajna barátja, ne legyen illuzójuk, ezt a lóvét, ami nekünk jár, át fogják csoportosítani Ukrajnába. Ha egy gyenge, ukrajnabarát kormánya lesz Magyarországnak, minden pénz Ukrajnába fog irányulni” – tette hozzá Lázár János.
A Lázárinfó fent idézett részleteit itt hallgathatja vissza:
Nyitókép: Képernyőkép/YouTube-videó