Feljelentést tettek a Tisza Párt finanszírozójának ügyében – bajban Bige László

2025. április 09. 10:17

Bige László csak „Péterkém”-nek szólította Medgyessyt, de támogatta Márki-Zay Pétert is, most pedig Magyar Pétert és pártját segíthette milliókkal.

2025. április 09. 10:17
null

Lapunk április elején hozta le a hírt, miszerint a baloldal és a volt MSZP-s politikusok egyik legismertebb barátja. Bige László állt be a Tisza mögé. A „műtrágyakirály” cégei eközben elvileg a csőd szélén állnak. Mint kiderült, pontosan ezzel került a milliárdos az érdeklődés középpontjába, hiszen Tényi István bejelentése alapján

„különösen nagy értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása” bűntett gyanújával indulhat nyomozás Bige Lászlóval szemben.

Ezt is ajánljuk a témában

Korábban megírtuk, hogy sajtóhírek szerint

Bige László egy svájci „mellékvágányról” legalább száz millió forinttal támogatta Magyar Péteréket.

A Magyar Nemzet arról ír, bonyolult az ügy, mivel a támogatás mellett a baloldali milliárdos fokozatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került cégből, a Nitrogénművek Zrt.-ből, ahonnan nagyjából ötmilliárd forintot is kivonhattak az utóbbi időben.

A vállalkozásnak emellett még idén májusban lejár egy 200 millió eurós kötvénye, melynek megfizetésére elvileg a cégnek nincs pénze.”

– írta meg a Mandiner az elmúlt hetekben.

A Magyar Nemzet a témában számos olyan forrást megszólaltatott, aki rálát a Nitrogénművek működésére, a lap emellett a vállalat hitelezőitől is kérdezett. Név nélkül többen is megerősítették a vagyonkimentési próbálkozásról szóló információkat, beszámolva olyan trükközésről, mely szerint a vállalat egy kamionparkolót értékesített, melynek vevőke végül egy, a Bige család tulajdonában lévő másik cég lett. Az elért kötvényesnek azonban nincs tudomása arról, hogy a Nitrogénművek 2024-ben mekkora veszteséget termelt.

A 2024-es működésről azzal az információval rendelkezem, amit a Nitrogénművek az angol törvényeknek eleget téve a kötvényesek felé nyilvánosságra hozott. Ebben a tavalyi eredmény nem szerepelt.”

– jelentette ki a lapnak az egyik kötvényes.

A lap munkatársainak értesülései szerint a kötvényesek leginkább attól tartanak, hogy mire a cég felszámolásra jut, addigra Bige László vállalatban nem marad anyagi forrás, amiből hozzájuthatnak a pénzükhöz. Ha pedig mindez nem lenne elég, a milliárdos a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) is csatározik, miután utóbbi már évekkel ezelőtt egy 11 milliárd forintos bírságot rótt ki a cégcsoportra, a bírósági döntések nyomán pedig a GVH a közelmúltban kezdett megismételt eljárást.

Ezt is ajánljuk a témában

A „műtrágyakirály”, aki „Péterkém”-nek szólította Medgyessyt – Bige László portréja

Kereskedett holland bundával, autógumival, Jimi Hendrix-képpel és bárányhússal, végül a műtrágyánál kötött ki, amelynek magyarországi gyártását monopolizálta. Horn Gyulánál sikerrel lobbizott, Medgyessyt pedig csak „Péterkém”-nek szólította. Határozott, kemény karakter, akinek már nagyjából mindenkivel voltak konfliktusai, és a hatóságokkal is összeütközésbe került. Bemutatjuk Magyarország egyik leggazdagabb emberét, Bige Lászlót, a „műtrágyakirályt”.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skageröge
2025. április 09. 18:01
Segítek Bige elcsípésében: szakavatott jogászoknak kéne megfogalmazniuk a vádakat ("elkövetett tartozás"...)
Janika50
2025. április 09. 15:56
Végre, talán elszámoltatják a sekuritate, III/III, kgb, cia, mosad meg még kitudja mely zsoldban álló bigeműtrágya gyártó, visszatartó, árdrágitó, egyik főingyenélőt. Nincs egyedül! Jó lenne végre megtudni, hogyan kerültek hozzá a vegyi üzemek. Gondolom, első sorban a hihetetlen tudása miatt. Mert bennem fel sem merü, hogy egyéb oka is lehet. Egy gondolat a Mandinerről. Kibújt a szeg a zsákból? Mi ez a ragaszkodás a vöröshöz? Vagy ... á, az nem lehet.
Chekke-Faint
2025. április 09. 13:52
cccbasatu 2025. április 09. 12:58 Nem, Bige fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget, valahogy szarik a sorrendre és törvényekre...DDD
cccbasatu
2025. április 09. 12:58
Mindenki oda teszi vagy viszi a pénzét ahová akarja! Orbán nem szabhatja meg senkinek hogy mire költi a pénzét és kinek adja vagy milyen szervezetet ill. pártot támogat.Nos Bige is azt tesz a pénzével amit akar,azaz bekaphatjátok! EU tagország vagyunk és az áraknak a nagyságát a kereslet-kínálat törvényei szerint változnak.Tehát Orbánék nem szólhatnak bele abba hogy ki milyen áron értékesíti termékeit.Mellesleg Orbánék tönkre akarják tenni BIGE cégeit hogy azután bagóért vagy ingyen megszerezzék valamelyik vörös bárójuknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!