Varga Mihály keddtől megy az új munkahelyére, a jegybankba

2025. március 02. 20:38

A karcagi születésű egykori politikus Orbán Viktor egyik legmegbízhatóbb munkatársa, leghűségesebb szövetségese, így jó kapcsolat várható az MNB és a kormány között.

2025. március 02. 20:38
Varga Mihály csengettyűvel

Varga Mihály március 4-én, kedden veszi át a Magyar Nemzeti Bank irányítását, ezzel a volt pénzügyminiszter 35 év politikusi tevékenység után került a közgazdász szakma talán legmagasabb csúcsára. A december közepén megtartott parlamenti meghallgatásán úgy fogalmazott, „ennél nemesebb és szebb feladat egy közgazdász életében nem adódik”.

Ezt is ajánljuk a témában

A Karcagon született Varga Mihály idén januárban töltötte be a 60. évét, s azon kevesek közé tartozik, akik 1990-től tagjai (voltak) a parlamentnek. Az első Orbán-kormányban először a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, majd a vezetője lett. A második Orbán-kormányban a Miniszterelnökséget vezető államtitkár volt, ezt követően az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszterré nevezték ki, 2013-tól nemzetgazdasági miniszterként dolgozott, 2018-tól pedig pénzügyminiszterként tevékenykedett.

A halk szavú, rendszerint rendkívül higgadt és visszafogott politikus szakmai életútjából is látszik, hogy a miniszterelnök úgy tekint rá, mint az egyik legfontosabb, legmegbízhatóbb munkatársára, így nem volt meglepetés, hogy Orbán Viktor őt jelölte az MNB élére. 

Ezt is ajánljuk a témában

A már szóba került meghallgatásán Varga kijelentette, a jegybank szerepe a magyar gazdaságban kiemelt és hangsúlyos, főleg most, egy változó világban. Az intézmény elsődleges céljának az árstabilitás elérését és a három százalékos infláció fenntartását tartotta. Kiemelte, hogy az MNB támogatja a gazdaság fenntarthatóságát, és szerinte a gazdaságot akkor lehet ezen a pályán tartani, ha lakosság és a vállalkozások stabil környezetben működhetnek.

A magyar gazdaságról azt mondta, hogy az stabil, az infláció a jegybank célsávjában alapul, és a folyó fizetési mérleg is rendben van. 

Jelentős egyensúlyjavító lépések történtek az elmúlt időszakban, ugyanakkor elismerte, hogy további intézkedésekre is szükség van. A közös európai pénz bevezetésével kapcsolatban úgy fogalmazott, „a magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy az euróbevezetés feltételrendszerét teljesítse”. 

A szakértők ugyanakkor eltérően nyilatkoztak arról, hogy milyen lesz a jegybanki politika Varga hivatalba lépése után. Van, aki szerint szakíthat a a Matolcsy-féle vezetés túlzott óvatosságával, mások úgy vélik, nem várható éles váltás. Abban azonban gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy a kormány és az MNB közötti kapcsolat jobb, kiegyensúlyozottabb lesz, Varga ugyanis a konfrontáció helyett a megállapodások, a kompromisszumok híve.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: AFP/Dursun Aydemir

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
varga-judit
2025. március 03. 01:29
Misike Matolcsy sorsára jutott. A forint-euró árfolyam máris pattog, mint kecskeszar a deszkán. A kiscsalád már élesítette a bennfentes short pozícióit.
contractor-2
2025. március 02. 22:51
Legszívesebben nyugdíjba menne, de nem meri megmondani Orbánnak.
nemecsek-3
2025. március 02. 21:44
Matolcsi kézben tartotta az MNB-t, tudta mit csinál. Ezt azért respektálni kell még akkor is, ha ez konfliktust okozott. Szaktudásához emberi tartásához kétség nem fér.
Akitlosz
2025. március 02. 20:55
"Van, aki szerint szakíthat a a Matolcsy-féle vezetés túlzott óvatosságával" Az (még nagyobb) katasztrófa lenne. A Matolcsy féle politika is túl felelőtlen volt. Részben az MNB pénzelte kormány túlköltekezését.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!