Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

„De vajon mi lenne itt a sajtó dolga? Megkérdezni azt a politikust – aki e pillanatban az ellenzéki képviselet ügyében a leginkább illetékes – egy közérdekű kérdésről? Vagy az előbb említett szempontokat figyelembe véve, úgymond taktikai okokból nem bolygatni, nem hánytorgatni a dolgot? Ha ez utóbbiról van szó, akkor azt kell gondolnom, a sajtó szereplői itt nem sajtóként járnak el, hanem egyfajta játékosaiként a politikai térnek. És akkor megint oda lyukadunk ki, mint az emlékezetes Partizán-interjú után, ahol botrányt kavart, hogy Gulyás Márton újságíróként viselkedett. Valamint megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya. És hogy Magyar Péter vajon miért részesül alkalmanként ilyenfajta wellness-ellátásban.

És akkor itt van az ellenzéki világ, a sokat emlegetett ellenzéki közvélemény is. Azoknak az ellenzékieknek, akiknek Orbán Viktor maga az ördög, mert azt gondolja a világról, amit, és úgy kezeli az ország közös ügyeit, ahogyan, vajon nem fáj Magyar Péter számító taktikázása? Ha Orbán Viktor felhasználja politikai céljaira a Pride-ot és a szexuális kisebbségeket, akkor Magyar Péter – persze a maga módján – ugyanúgy felhasználhatja őket? Vagy az ellenzéki közvéleménynek tényleg csak az az egyetlen szempontja, hogy Orbán takarodjon, mindegy is hogyan, ki takarítja el, és milyen áron? Felülírhat-e az O1G mindent úgy, hogy ezek az emberek (vö. az ellenzéki világ) még azt is hajlamosak valami belső meggyőződésnek gondolt intencióból félredobni, amiről valójában azért mégis csak azt gondolják – és éveken át azt is állították –, hogy fontos kérdés? Nem az lesz-e ennek a vége, hogy az ellenzéki tábor úgy taktikázik és igazodik, valamint határozza meg magát folyamatosan egy főgonoszhoz képest – közben elfelejtve, hogy valójában mit is akar, mi is az ő ellenkező ajánlata a fennállóhoz képest –, hogy aztán egy ponton túl beletekeredik a saját taktikájába, mint a macska a házicérnába.

És ha már itt tartunk: egyébként ki dönti el, hogy milyen kérdések kerüljenek ki az úgynevezett fontos témák értelmezési tartományából? És ha kikerülnek – „Most nem ezzel kell foglalkozni!” –, mennyi időre kerülnek ki? Időlegesen? Örökre? Majd szól a gumicsont-rendőrség, ha újra hatályosak lesznek? És ha egyszer megint fontosnak gondolják majd ezeket a kérdéseket, mindenki úgy tesz majd, mintha ezek mindig is lényegesek lettek volna? Az elvekkel, sarokponti kérdésekkel való sakkozásnak azért van egyfajta orwelli bukéja. Van az a labirintus, ahol el lehet tévedni úgy, hogy nincs az az Ariadné fonala, ami kivezeti onnan a Thészeusz-hasonmásverseny hatodik helyezettjét.”

Nyitókép: Képernyőfotó

***

***