A hivatal elnök szerint csak egy álvita, hogy mi számít befolyásolási kísérletnek és mi a valódi civil aktivitás.
Mint mondta, mindenki pontosan el tudja különíteni a két tevékenységet: „Egy horgászegyesületet teljesen egyértelműen meg lehet különböztetni mondjuk a Soros-szervezettől” – fogalmazott.
Lánczi beszélt arról is, a hivatalnak joga és kötelessége, hogy ha szuverenitási kockázatot lát, akkor javaslatokat fogalmazzon meg a kormány felé.
Szerint fel kell számolni azt a játékot, amit a rendszerváltás óta űznek ezek a szervezetek, hogy a civil álca mögött politikai tevékenységet végeznek külföldi pénzből. „Be kell zárni a kiskapukat, amelyek mindezt lehetővé teszik. Erre is javaslatokat tettünk a döntéshozóknak, de fontos az is, hogy a jogszabályok kikényszeríthetőségét is megteremtsük” – szögezte le Lánczi Tamás.
Nyitókép: AFP/JAM STA ROSA